kínai turisták
Kínai légikikötő lesz a ferihegyi repülőtéren?
Ennek érdekében cél, hogy egy kínai légitársaság légikikötőt hozzon létre a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely Budapestről tovább szállíthatja a kínai utasokat nyugat felé.
A kínai turisták szárnyalnának, de a Covid-veszély ennek gátat szabhat a világban
A Tajvanon vasárnap a szárazföldi Kínából érkező 524 utas közel 28 százalékának pozitív volt a Covid-tesztje a Központi Járványügyi Parancsnokság (CECC) szerint. Az USA mellett több uniós ország is kötelezővé tette a tesztet a kínai turistáknak.
Újraindul a Budapest és Sanghaj közötti járat
A külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán írta meg, hogy november 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines.
Körkép: terjed a járvány, szenved a turizmus
Érzékeny veszteség az idegenforgalomban a kínai utazók elmaradása. Nagyok azonban a regionális különbségek.
Koronavírus – Kevesebb a kínai turista Budapesten
A magyarországi turizmusra is hatással van a koronavírus: nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából. A budapesti szállodáknak több száz foglalást kellett törölniük.
Több a turista Budapesten, jönnek a kínaiak is
Budapest kereskedelmi szálláshelyi vendégforgalma augusztusban tovább nőtt, január-augusztusban a vendégéjszakák száma megközelítette a hétmilliót. A magyar fővárosba egyre többen érkeznek Ázsiából, főként Kínából, Izraelből és Koreából.
A mobilpénztárcás Alipay-t az UniCredit hozza be az országba
Az UniCredit Bank Hungary és az Alipay megállapodást kötött: az elsőt az országban, amelynek értelmében Kína legelterjedtebb mobilfizetési megoldása Magyarországon is elérhetővé válik 2019-től. Korábban AzÜzlet.hu beszámolt róla, hogy az Alipay Kínában az okostelefonos fizetésben is forradalmasította a kereskedelmet.
Friss
Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!
A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el
Mi a sikeres mezőgazdaság alapja? A fenntartható élelmiszeripar
2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége.
Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni
A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,
Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését
Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!
A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el
Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni
A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,
Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát
A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.