Hirdetés
Kezdőlap Közlekedés Kínai légikikötő lesz a ferihegyi repülőtéren?
No menu items!

Kínai légikikötő lesz a ferihegyi repülőtéren?

Fotó Bódi Ági

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatása során együttműködési megállapodást írt alá Sun Yeli (Szun Je-li), kínai kulturális és turisztikai miniszterrel, amely tovább erősíti a Magyarország és Kína közötti szakmai együttműködés kereteit a turizmus területén – jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az együttműködési megállapodás előkészítésében fontos szerepet játszott a Magyarország által idén szervezett EU-Kína Turisztikai Párbeszéd Európában című konferencia, amelyet július 3–5. között tartottak Budapesten, számos kínai szakmai résztvevő jelenlétében. Ez az esemény volt a magyar EU-elnökségi program első jelentős hazai rendezvénye, amely hangsúlyozta a turizmusdiplomácia kiemelt fontosságát mindkét ország számára.

Az együttműködés alapját a Magyarországra beutazó kínai turisták számának dinamikus növekedése indokolja.Az Míg 2023-ban 110 ezer kínai vendég érkezett hazánkba, 2024 első hét hónapjában ez a szám már elérte a 105 ezret, akik 270 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon. A turisztikai kapcsolatok erősödéséhez hozzájárult a heti 21 közvetlen légi járat, amelyek révén jelenleg hét kínai város érhető el közvetlenül Budapestről.

Az utazási lehetőségek bővítése mellett mérföldkőnek számított Kína azon egyoldalú döntése is, hogy 2024. március 7-től a magyar állampolgárok 15 napot meg nem haladó tartózkodás esetén, vízummentesen utazhatnak Kínába. Ez a gesztus jelentős mértékben megkönnyíti a két ország közötti személyes és üzleti kapcsolatok fejlesztését – értékelt az NGM.

Az elmúlt évek adati alapján Magyarország egyre népszerűbb úti céllá válik a kínai turisták körében, ami jól tükrözi a két ország közötti erősödő turisztikai és kulturális együttműködést. 2024-ben megkezdte működését a Budapesti Kínai Kulturális Központ, valamint sikeresen lezajlott a kínai turisztikai hét is, amely a kulturális kommunikáció erősödésével támogatja további együttműködések létrejöttét és a kínai–magyar átfogó stratégiai partnerség mélyülését.

A külföldi, köztük a kínai turisták számának látványos növekedése egyértelműen jelzi Magyarország növekvő vonzerejét, de az új együttműködési megállapodás célja, hogy még több kínai turistát Magyarországra lehessen vonzani. Ennek érdekében cél, hogy egy kínai légitársaság légikikötőt hozzon létre a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely Budapestről tovább szállíthatja a kínai utasokat nyugat felé.

Az országos turisztikai fejlesztések és intenzív promóciós kampányok eredményeként Budapest és a vidéki régiók is egyre több látogatót vonzanak, ami nemcsak a turizmusban, hanem a helyi gazdaságban is pozitív hatásokat eredményez.

Az NGM végezetül megállapította: a turizmus stratégiai fontosságú ágazatként Magyarország gazdaságának meghatározó pillére, amely az ország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja. Az ágazatban dolgozók száma folyamatosan emelkedik, már közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést. (MTI/Turizmus.com)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése

Gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

Itt a nagy összefogás az e-kamion töltőállomás piacon

 Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a...

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...