Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Körkép: terjed a járvány, szenved a turizmus
No menu items!

Körkép: terjed a járvány, szenved a turizmus

Érzékeny veszteség az idegenforgalomban a kínai utazók elmaradása. Nagyok azonban a regionális különbségek.

Németország: Hiányoznak, de kibírják

Németország a kínaiak második legkedveltebb európai célországa. Tavaly 1,6 millióan érzetek. A legtöbben Bajorországot keresték fel. A vendégéjszakák harmada esett a dél-német tartományra. Ennek ellenére eddig csak a kifejezetten a kínaiakra specializálódott vállalkozások érzik a koronavírus hatásait.

A Neuschwanstein kastélynál

A Neuschwanstein-i kastély a legkedveltebb attrakció a kínaiak körében. A közeli város, Füssen egyik szállodájában, az Europa Hotelben a kínaiak adják a vendégek 80 százalékát. „Március végig minden foglalást töröltek, gyakorlatilag üres a ház” – panaszolta az igazgató, Fabian Geyer a bajor közszolgálati rádiónak, a BR-nek. A kastélyban jobb a helyzet. „A kínai jegyvásárló csak elvétve akad, de látogatókból továbbra sincs hiány” – tájékoztatta a kastély marketingmenedzsere, Thomas Günther a BR-t.

A Berlini Idegenforgalmi Hivatal a kínai turisták teljes eltűnéséről számolt be. Nem jönnek az üzleti utazók sem. Berlinben van Németország második leglátogatottabb kiállítási- és vásárközpontja.

Január óta nincsenek kínai kiállítók és látogatók se. Burkhard Kieker a hivatal vezetője ennek ellenére nem dramatizálta a helyzetet a Süddeutsche Zeitung kérdésére. „Tavaly 300 ezer kínai érkezett Berlinbe, az összes vendég kevesebb, mint 1 százalékát adták.”

A kínaiakat beutaztató német utazási irodák a nagyobb vesztesek. A legnagyobb, a hamburgi Caissa Touristic szabadságolta dolgozói többségét. Tavaly 100 ezer vendéget hoztak a világ legnépesebb országából Németországba. Ha március végén feloldják a tilalmat, akkor is 30 társasútjuk fog elmaradni. „Igyekszünk meggyőzni az utasokat, hogy más időpontokra foglaljanak át és ne sztornózzák végleg az útjukat” – mondja az iroda menedzsere, Zhu Xiaohui az újságnak.

Svájc: Csoportok nincsenek, de az egyéniek jönnek

Néhány éve bejárta a hír a német nyelvű sajtót, hogy svájci vállalkozok fiatal kínaiakat képeznek ki síoktatónak, hogy később ők tanítsák az alpesi országot elözönlő, síelni vágyó honfitársiakat. A kínai síturisták remélt áradata elmaradt. A programot leállították.

Egyre több viszont a Svájcot is érintő kínai társasút. A legnépszerűbb cél Luzern. 10 év alatt megtízszereződött a kínai vendégek száma. A város lakói tavaly még tiltakoztak a kínaiak inváziója miatt. Miután egy kozmetikai cég luzerni kiruccanást ajándékozott 12 ezer (!) dolgozójának, a város híres fahídján lépni se letett az XXL-turistacsoporthoz tartozó kínaiaktól. Idén már örülnének nekik. A város szállodái, éttermei, üzletei nagyon érzik a kínaiak elmaradását.

Országos szinten 5 év alatt 50 százalékkal nőtt a kínai beutazók száma. 2018-ban 1,7 millió vendégéjszakát regisztráltak. Ennek megfelelően az egész ország idegenforgalmát érzékenyen érinti a járvány kirobbanásakor Peking által elrendelt és időközben március végégig meghosszabbított külföldi társasutazási tilalom.

Markus Berger

Különösen, mert világviszonylatban a kínaiak a legtöbbet költő turisták. Napi 457 eurót adnak ki! „Havi 19 millió euró bevételkieséssel számolunk” – tájékoztatta a Svájci Turisztikai Hivatal szóvivője, Markus Berger a Neue Züricher Zeitungot (NZZ). „Reméljük, hogy a főszezon májusi kezdetéig nem fog eltartani a tilalom.”

Tavaly a kínai turista 40 százaléka egyénileg érkezett. Rájuk nem vonatkozik a kiutazási tilalom és nem is mondják le a foglalásaikat. A kínai légitársaságok, valamint a Lufthansa és leányvállalata a Swiss ugyan nem repül, az öböl menti cégek, valamint az Aeroflot és a Finnair viszont igen. Ezekre foglaltak át. „Örülnek, hogy elhagyhatják Kínát, nálunk biztonságban érzik magukat” – monda Berger az NZZ-nek.

Magyarország: Tavasszal jöhetnek az igazi gondok

Magyarországra érkező kínaiak száma dinamikusan bővül. Tíz év alatt négyszeresére, 370 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma. Ennek ellenére kevés a kifejezetten kínaiakra specializálódott iroda van. A csoportok többsége cseh szervezésben, közép-európai körutak részeként, 1-2 napra érkezik Magyarországra, leginkább Budapestre.

Erdei Balázs

Erdei Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke, és egyben a kínaiaknak sok buszos városnézést szervező Cityrama utazási iroda ügyvezetője, a svájciakkal szemben az egyéni utasok elmaradásáról is beszámolt a Világgazdaságnak. Egyelőre mégsem kongat vészharangokat. „A holdújév idején ugyan több a kínai utas, de február-március abszolút holtszezon.” A kínaiakra specializálódott irodák akkor lesznek igazi bajban, ha a májustól induló főszezonban sem térnek vissza a vendégek.

Itália, Thaiföld, Vietnám: Akik, a legjobban megsínylik

Évek óta Itáliát keresi fel a legtöbb Európába látogató kínai turista. Tavaly 3 millióan 5 millió éjszakát töltöttek el elsősorban a legismertebb városokban, Firenzében, Rómában és Velencében. Most szinte egy sincs belőlük ugyanis a kínai légitársaságok és az olasz Alitalia is törölte valamennyi járatát. A Kínával közvetlen légi-összeköttetésben álló országok közül Itália volt az első ország, ahol megszűnt a légiforgalmi kapcsolat. A kínaiak tavaszi visszatérése esetén is 30 százalékos vendégszám csökkenéssel és 5 milliárd euró forgalomkieséssel számol az Olasz Turisztikai Hivatal, az ENIT.

A kínaiak által tavaly külföldön elköltött 250 milliárd dollár részbeni kiesése a két leglátogatottabb célpontot, Japánt és Dél-Koreát fogja a legerősebben érinteni. A Japánt 2019-ben felkereső 32 millió vendég 30 százaléka kínai volt. Ennek ellenére a turizmus nem játszik kiemelt szerepet a világ harmadik legnagyobb gazdaságában. A japánok leginkább amiatt aggódnak, hogy a már a járvány kitörése előtt is veszteségesnek ígérkező idei tokiói nyári olimpián a Kínából várt nagyszámú szurkoló egy része el fog maradni.

Még rosszabbul fog járni a harmadik és negyedik legnépszerűbb célország, Thaiföld és Vietnám, ahol nagy a turizmus aránya a GDP-ben. A tavaly Thaiföldre érkező 40 millió turista negyede kínai volt. Hogy részbeni kiesésük mit jelent, mutatja, hogy a kormány 3-ról 1,5 százalékra módosította a GDP-növekedési prognózisát.

Van miben reménykedni

A sok elkeserítő szám ellenére vannak optimista hangok is. A Kínai Turisztikai Kutatóintézet (CORTI) utazási lázat vár a járvány lepangása utánra. Arra hivatkoznak, hogy a 2002/03-as SARS-epidémia után is rekordot döntött a külföldre utazó kínai turisták száma. Ebben bízik a Német Turisztikai Hivatal is (DZT). Optimizmusokat növeli, hogy az utasszám robbanás időpontja ideális lenne. A tavaszi-nyári főszezonra esne. Az is bizakodóvá teszi a DZT-t, hogy a legkedveltebb kínai utazási portálon, a tavaly 4,5 milliárdos forgalmat bonyolító ctrip.com-on márciusra már lehet foglalni külföldi utakat.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.