Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus okozta járvány meredek ívben lassítja a kínai gazdaság növekedési ütemét, ennek hatásai pedig járványszerűen átterjedhetnek számos más térségre. Mindez jelentős nyomást gyakorolhat a világpiaci olajárakra is.
Az OPEC és szövetségesei azt fontolgatják, hogy napi 500 ezer hordóval visszafogják a termelésüket, mivel a koronavírus hatásaként visszaesett az energiahordozó iránti globális kereslet, és emiatt csökken az olajár.
A magyarországi turizmusra is hatással van a koronavírus: nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából. A budapesti szállodáknak több száz foglalást kellett törölniük.
Dél-Korea repülőgépeket küld állampolgárai kimenekítéséhez a kínai Vuhanba, ahol az új koronavírus okozta járvány felütötte a fejét. Kazahsztán pedig orvosi igazolást követel a közép-ázsiai országba beutazni kívánó kínaiaktól.
Szakértők szerint a koronavírus okozta járvány visszaveti a lakossági keresletet, ezért a tervezettnél kisebb lehet Kína gazdasági növekedése az első negyedévben.
Meredeken csökkentek a vezető európai tőzsdeindexek hétfő délelőtt, és jó úton haladnak afelé, hogy az utóbbi közel két hónap legrosszabb napját hagyják maguk mögött. A befektetőket megrémítették a koronavírus terjedésének lehetséges gazdasági következményei.
Bizonytalan időre felfüggesztették a kifelé tartó közlekedést a kínai Hupej tartományban, hogy megfékezzék a koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány terjedését - közölte a helyi sajtó.
Hőkamerákkal vizsgálják a Szerbiába érkező utasokat a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren, hogy kiszűrjék azokat, akik megfertőződhettek az új koronavírussal - közölte a szerb egészségügyi miniszter.
Több ázsiai ország óvintézkedéseket vezetett be a tüdőgyulladást okozó koronavírussal szemben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelezte: további megbetegedések megjelenésére számít a következő napokban. Az új vírus eddig hat emberéletet követelt.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek