Kezdőlap Címkék Központi költségvetés

központi költségvetés

Államháztartási hiány – jelentős csökkenés az első negyedévben

Az első negyedévben az államháztartás központi alrendszere 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami lényegesen kevesebb a tavaly január-márciusi 871,9 milliárd forint deficitnél.

Államháztartás – Deficit februárban, többlet az első két hónapban

Az államháztartás központi alrendszere az év első két hónapját 67,3 milliárd forintos többlettel zárta, miután februárban 177,2 milliárdos hiány keletkezett a januári 244,5 milliárd forintos többletet követően.

Államháztartás ’18. Decemberi többlet, 1445 milliárdos hiány

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett, erősítette meg a részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.

PM: az államháztartás hiánya 1842,4 milliárd forint volt január-novemberben

A 2018. januártól-novemberig terjedő időszakban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1842,4 milliárd forint volt. A központi költségvetés devizaadóssága november végéig 34,7 milliárd forinttal 5747,9 milliárd forintra csökkent - közölte a Pénzügyminisztérium.

PM: tovább nőtt az államháztartási hiány, de a hiánycél tartható

Az első tizenegy hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1842,4 milliárd forint volt. Ennek ellenére a 2,4 százalékos uniós módszertan szerinti, GDP-arányos államháztartási hiánycél tartható - közölte a Pénzügyminisztérium.

PM: többlettel zárt az államháztartás szeptemberben

Szeptemberben az államháztartás központi alrendszere - a központi költségvetés, a társadalombiztosítási alapok és az elkülönített állami pénzalapok együtt - 149,8 milliárd forint többlettel zárt az augusztusi 155,3 milliárd forint és az egy évvel korábbi 256,4 milliárd forint hiányhoz képest. A havi többlet nagyságrendileg megegyezik a Európai Bizottság által a nemzeti büdzsébe szeptemberben átutalt összegekkel - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.

Friss

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Enyhe emelkedés várható nyitásban

A nemzetközi befektetői hangulat mérsékelten pozitív, így nyitásban kismértékű emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén.

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

Az árbevételt a lehető legjobban maximalizálni kell ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel jussunk minél több támogatási forráshoz.

A zöldenergiára való áttérés az iparstratégia fontos pillére

Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.