Áprilisban a várt többlet helyett deficitbe fordult az euróövezet külkereskedelmi mérlege, miután februárban és márciusban 2021 szeptembere óta először mutatott többletet - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.
Augusztusban az export euróban számított értéke 37,1, az importé 40,6 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban, a külkereskedelmi egyenleg 582 millió euróval romlott és 1,3 milliárd euró (több mint 500 milliárd forint) deficittel zárt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Júliusban az export euróban számított értéke 12,9, az importé 22,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az áruforgalmi egyenleg 975 millió euróval romlott, 1,150 milliárd euró deficitet mutatott - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Németország már nem exportál többet, mint amennyit más országoktól vásárol, ami rávilágít arra a feszültségre, amellyel a német és más európai gazdaságok az energia- és élelmiszerárak emelkedése miatt szembesülnek.
Októberben az export euróban számított értéke 0,9 százalékkal, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,3 milliárd euróval romlott, az októberi hiány 335 millió euró (118 milliárd forint) volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban az export euróban számított értéke 5,2, az importé 16,0 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A külkereskedelmi mérleg 811 millió euróval romlott és 467 millió euró deficitet mutatott a júliusi 210 millió euró hiány után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek