Leállás volt az Alphabet vállalat YouTube, Gmail, illetve Google Maps, Google Drive szolgáltatásainál. A hibát több tízezer felhasználó jelezte világszerte.
Az új koronavírus-fertőzés miatt hozott intézkedések olyan gazdasági válságot okoznak Olaszországban, amelyek következményeit lehetetlen felmérni az Istat statisztikai intézet kedden közölt értékelése szerint.
Az európai autógyártók kivétel nélkül leállították a termelést. A japán és az amerikai cégek sorairól is jóval kevesebb autó gördül le. A fő okok: a kereslet drámai visszaesése és az alkatrészellátás akadozása. Elemzők elkerülhetetlennek tartják az állami szubvenciót.
A kereskedési rendszer meghibásodása miatt leállt a tőzsdei forgalom a Származékos Szekció Határidős és Opciós Deviza Piac kivételével - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A kereskedés 10.30-kor indult újra.
Leállították a közlekedést csütörtökön a németországi Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren, mert az erős havazás miatt használhatatlanná váltak a kifutópályák.
Leállítja két belgiumi atomerőművét a francia Engie cég a reaktorok kiszolgáló épületeinek betonfalán talált repedések miatt, a létesítményeket várhatóan jövő tavaszig nem indítják újra.
Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.
Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.
A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei
Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek