Kezdőlap Hírek Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni
No menu items!

Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni

Az új koronavírus-fertőzés miatt hozott intézkedések olyan gazdasági válságot okoznak Olaszországban, amelyek következményeit lehetetlen felmérni az Istat statisztikai intézet kedden közölt értékelése szerint.

Az Istat “általános sokként” értékelte az egészségügyi vészhelyzet gazdaságra gyakorolt hatását. Az 1926-ban alapított, Rómában működő statisztikai hivatal elemzésében elismerte, hogy soha nem látott ehhez hasonlót.

Az Istat számításai szerint ha az óvintézkedések, vagyis a nem létfontosságú termelés és szolgáltatások, valamint a kereskedelem, vendéglátás és idegenforgalom leállítása április végéig eltart, ez az éves olaszországi fogyasztás több mint 4 százalékos visszaeséséhez vezet. Ha a gazdaság újraindítása ennél később, májusban vagy júniusban lesz lehetséges, 10 százalékos fogyasztáskieséssel kell számolni.

A járványhelyzet következtében 2,2 millió olaszországi vállalkozás állt le: ez az összes vállalkozás 49 százaléka, és az exportáló vállalatok 65 százaléka. A leállás 7,4 millió dolgozót érint.

A szakmai kamarákat tömörítő Unioncamere előrejelzései szerint az olaszországi foglalkoztatási mutató az idén 420 ezer dolgozóval csökken, 50 százalékuk a turizmusban veszíti el munkáját.

Egyedül az élelmiszer-nagykereskedelem mutat növekedést, márciusban több mint 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az olaszok 38 százaléka a járvány miatt bevezetett óvintézkedések első heteiben nagymennyiségű élelmiszertartalékot halmozott fel, és az élelmiszervásárlás azóta is folyamatos.

A felmérések szerint az olaszok 30 százaléka 72 órát “se bír ki” anélkül, hogy elmenjen élelmiszert vásárolni: a tészta, rizs és gabonafélék vásárlása 26 százalékkal, a tej, sajt zöldség-gyümölcs vásárlása 17 százalékkal emelkedett. A nagyobb élelmiszerüzletekben foglalt házhoz rendelések aránya 90 százalékkal nőtt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.