Magyarország másfél évtized alatt annyi autópályát épített, amennyivel a magyar pályahálózat lakosságarányosan már eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét
A megállapodás célja, hogy a két szervezet segítse egymás munkáját, támogassák a magyar gazdaság, a magyar vállalkozások, elsősorban tagvállalataik fejlődését, versenyképességének növekedését
Nem kell többet fizetni a jelenlegi díjaknál a négy betűből és három számból álló rendszámokért, amelyeket 2022 júliusától adnak majd ki az újonnan forgalomba helyezett járművekre.
A fuvarokmányokat a gépkocsivezetők a jövőben egy okoseszközön követhetik nyomon az e-CMR szolgáltatás kifejlesztésének köszönhetően - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
A közúti ellenőrzéseken kiszűrt, súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járműszerelvények üzemeltetőinek eddig összesen 15,5 millió forintjukba kerültek a jogsértések - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Március elsejétől megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve szerezhetnek jogosítványt a magyar motorosok - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Elektronikus fuvarlevél magyarországi bevezetéséért fogtak össze a közúti fuvarozók és szállítmányozók. Az erről szóló közös szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) írták alá a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében.
3200 milliárd forintot fordít a kormány közútfejlesztésre 2024-ig. Az összeg nagyobbik hányadát, 1800 milliárd forintot a hazai költségvetésből biztosítják.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek