13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től. A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon.
A tavalyi teljes vendégforgalom 46%-át a női vendégeknek köszönhetik a hazai szálláshelyek, akik a fővárost követően legszívesebben Siófokot, Hajdúszoboszlót és Hévízt keresték fel. Míg a legtöbb külföldi női látogató Németországból érkezett, addig a vendégarányt tekintve Ausztráliából, Dél-Koreából és Írországból látogattak hazánkba a férfiak számát is meghaladóan a női utazók. Utazási szokásaikról elmondható, hogy az összes korcsoportban szívesen kelnek útra és legszívesebben szállodákban szállnak meg.
Egyre népszerűbbek a kempingek és a közösségi szálláshelyek is: kempingezni a németek és a lengyelek érkeznek hazánkba, a közösségi szálláshelyeket pedig leginkább a 35 évnél fiatalabbak használják - közölte közleményben a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) .
Elfogadta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé.
A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Az új javaslat szerint 2023. július 1-től...
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben a szakma kérésének megfelelően megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát. A szálláshely-szolgáltatók által régóta várt intézkedéssel a bejelentkezéskor tovább csökken az adminisztráció, megszűnik a kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség. Az intézkedés 2023. január 1-én lép hatályba - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Mivel Izrael a világ egyik legintenzívebben átoltott országa, így valószínűsíthető, hogy azon államok egyike lesz, ahonnan a leghamarabb kezdnek el utazni - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatbázisában, és a foglalások száma napról napra nő - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Vasárnapig kell regisztrálniuk a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ rendszerébe a hazai szállodáknak - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Június elsejétől indul a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszerének regisztrációja, az egységes, online adatszolgáltatási rendszert fokozatosan vezetik be a magyarországi szálláshelyeken, jelenleg tesztüzemben működik.
A szálláshelyek után a turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek