Szaúd-Arábia és más nagy exportáló országok jelentősen kevesebb olajat akarnak kitermelni. Ennek következtében a benzinárak valószínűleg érezhetően emelkedni fognak.
Meredeken emelkedett az olaj ára azt követően, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) főtitkár túlzónak nevezte a kőolajkereslet visszaesésével kapcsolatos aggodalmakat. Az interjú után az amerikai könnyűolaj típus, a WTI jegyzése 2,6 százalékkal 90,3 dollárra, a Brent ára 2,7 százalékkal 96,2 dollárra ugrott.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentése szerint a forró nyár és a gáz drágulása növelte a kőolajfelhasználást az energiatermelésben, ezért a szervezet megemelte éves olajkeresleti előrejelzését.
A világ olajkereslete az idén 9 százalékkal csökken, jövőre viszont 7,7 százalékkal növekszik majd - derült ki a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) augusztusi olajpiaci jelentéséből.
Több mint egy dollárral emelkedett a kőolaj világpiaci ára azokra a hírekre, miszerint a nagy olajexportáló országok szövetsége kitermelésüknek az eddiginél nagyobb mértékű csökkentéséről dönthetnek e heti ülésükön.
Júniusban öt éve legalacsonyabb szintre csökkent a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajtermelése. Irán, Líbia és Venezuela termelésesését részben ellensúlyozta a nagyobb szaúdi termelés.
Oroszország tavalyi kőolaj termelése rekord magasságokba szökött, e mellett 18 éve a legmagasabb a földgáztermelés is - számolt be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter, amikor megbeszélést tartott Vlagyimir Putyin államfővel.
Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.
Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.
Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.
Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.
Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek