Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.
A kormány által tervezett árszabályozó intézkedésekkel kapcsolatos jogszabály megjelenése után az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) megvizsgálja a rendelkezések betartásához szükséges vállalati kötelezettségeket, valamint az intézkedés várható üzleti, pénzügyi hatását.
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.
Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.
A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek