Kezdőlap Címkék Prémium Magyar Állampapír

Prémium Magyar Állampapír

A kormány a nyugdíjasokat is kiemelten támogatja

A kormány a magyar családok és a hazai kkv-k mellett a nyugdíjasokat is kiemelten támogatja. A kormány tartja magát a 2010-ben a nyugdíjasoknak tett ígéretéhez, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, és megvédi a 13. havi nyugdíjat.

Hatott a kamateső: beérték az állampapírokat a befektetési alapok a lakosságnál

Befektetési alapokban már majdnem ugyanannyi pénzt tartanak a kisbefektetők, mint állampapírokban, amelyekből január végén, az első kamateső után már csak névértéken volt több a lakosság kezében, mint korábban.

Járatlan úton kísérletezik a vagyonosokkal az állam

A rendszerváltás óta nem volt ekkora esélye sem az ügyfeleknek, hogy újragondolják a megtakarításaikra melyik szolgáltató, milyen árazással és milyen értékajánlat mellett kínál együttműködést.

Megjött az újabb kamateső, elindult a legnagyobb csata az állampapírpénzekért

Tavaly a befektetési alapok között sok olyan volt, amelyik a csúcskamatot fizető PMÁP-nál is nagyobb nyereséget ért el, azt viszont tudni kell, hogy a múltbéli hozamok sosem jelentenek iránymutatást a jövőbeli teljesítményre.

Hirtelen eltűnt néhány millió a kincstári számlájáról? Itt a magyarázat

A kamatforduló után vonzerejüket vesztő PMÁP-okban lévő pénz és a most kapott kamatok újrabefektetéséért az állam mellett a bankok, alapkezelők és biztosítók is harcba szállnak.

Rekord összegben adósodott el a lakosság, csúcsot döntött a lakáshitel és a személyi kölcsön is

A lakáshitelek több mint háromnegyedét használt lakás vásárlására vették fel, a tizedét új lakásra. Építésre és bővítésre kevesebb mint 100 milliárd forintot fordítottak, felújításra pedig mindössze 45,3 milliárd ment el.

Lekörözték a befektetési alapok az állampapírokat megtakarító magyaroknál   

Lekörözték a befektetési alapok az állampapírokat a hatalmas összeget megtakarító magyaroknál Gőzerővel növelik a megtakarításaikat a magyarok, akik az idén már sokkal több pénzt tettek...

A költségvetés garanciája nyugdíjakra, családtámogatásokra és a rezsicsökkentés fenntartására

A költségvetés júniusban 107,8 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami az elmúlt 22 év legkedvezőbb 6. havi mutatója.

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

Néhány napig a legjobb betéti kamatok verik a kedvenc állampapírét

Hónapra hónapra csökken az alapkamat, január 31. óta 10 százalék, és ezzel párhuzamosan annál a néhány banknál is egyszámjegyűvé váltak a betéti ajánlatok, ahol a kisbefektetők pénzüket lekötve érdemi kamatot kaphatnak.

Az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír a legnépszerűbb

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 4113 milliárd forint, módosított nettó finanszírozási igény figyelembe vételével változtatott a 2023-as finanszírozási tervén

Jön a Prémium Magyar Állampapír új konstrukciója

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) új konstrukciójú Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP) hirdet meg a lakosság részére, amelyet augusztus 1-től lehet megvásárolni online vagy személyesen.

Bevételben már megvalósult a kormány nagy ötéves terve

Március végén már csak 20 milliárd forint hiányzott a 11 ezer milliárd forintnyi lakossági állampapírvagyon eléréséhez. Tekintettel arra, hogy áprilisban is jól fogyott a PMÁP inflációkövető államkötvény, a 2019-ben beharangozott tervet mostanra kipipálhatja a kormány. Eközben a lakosság lekötött betétben lévő pénze történelmi mélypontra esett - írja a Bank360.hu. 

Állampapírokban már célegyenesben a kormány ötéves terve

Havonta 500 milliárd forint körüli friss megtakarítás áramlik az idén a háztartásoktól állampapírokba, ezzel nagyon közel került az állomány ahhoz a 11 ezer milliárdos értékhez, amelyet 2019-ben kitűzött a kormány - írja a Bank360.hu. A többi értékpapírt is veszik a kisbefektetők, akik meg akarják védeni a pénzüket a magas inflációtól. 

Lakossági állampapírja van? Fontos határidők jönnek, 60 milliárd a tét 

Három Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) is kamatot fizet a következő napokban: több mint 60 milliárd forint kerülhet így a számlákra. Ez a pénz nem kamatozik tovább, ha nem fekteti be az ügyfél, érdemes tehát rendelkezni róla.  

Jobban bíznak a befektetők az OTP-ben, mint az államban

A befektetési alapok és az OTP-részvény voltak a kisbefektetők tavalyi kedvencei. Az állam a nyáron elengedte a lakossági megtakarításokat, ősszel hozott csak vissza valamennyit az állampapírpiacról elpártolt pénzekből. Bár a lakosság új értékpapírok után nézett, az adózásra kevesen figyelnek oda tudatosan – írja elemzésében a Bank360.hu. 

Mától indulhat a roham az új szuperállampapírokért

Indul az akár 16 százalékos kamatot fizető új Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) jegyzése. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) két új lakossági sorozatot bocsát ki 500-500 milliárd forint értékben, ezeket január 19-től lehet jegyezni – írja a Bank360.hu. 

Emelik a legnépszerűbb lakossági állampapír kamatát

A Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamatát 16 százalékra emelik - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, aki egyben kiemelkedő befektetésnek minősítette a kötvényt.

Most lesz jó igazán venni: csúcson az inflációkövető állampapírok kamata

A 14,5 százalékos 2022-es átlagos infláció miatt az inflációt követő kamatozású magyar állampapírok busás kamatot fizetnek majd az idén, sőt jövőre is. A Prémium Magyar Állampapírok akár 16,2, a Babakötvény pedig 17,5 kamatozik a kamatforduló után – írja a Bank360.hu. 

Csütörtöktől érhető el az új, 11 százalék feletti kamatozású állampapír

A pénzügyminiszter közösségi oldalán olvasható, hogy csütörtöktől érhető el az új állampapír, amely 11 százalék feletti kamatozással jól jövedelmező, biztonságos, kamatadómentes befektetést jelent...

Friss

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

A vártnál nagyobb lett a Samsung negyedéves üzemi eredménye

A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit