sikkasztás
Több év börtönt kapott a Hungária Értékpapír Zrt. két tulajdonosa
A Hungária Értékpapír Zrt. ügyében több milliárdos sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt a két tulajdonost 8, illetve 7 év börtönre, 4 társukat pedig rövidebb szabadáságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletével.
Tízmillió forintot sikkasztott egy végrehajtó
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy Nógrád vármegyében működő önálló bírósági végrehajtóval szemben, aki az irodája letéti számlájáról több mint 10 millió forintot utalt át magának - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.
Milliókat utalt magának a társasház kasszájából, börtönt kértek a közös képviselőre
Tizennégymillió forint társasházi vagyon eltulajdonítása miatt vádat emeltek egy nagyatádi közös képviselő ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
Tíz év börtönt és pénzbüntetést kapott Bróker Marcsi
Sikkasztás és csalás miatt tíz év börtönre ítélte első fokon, nem jogerősen D. Sándornét, a Kun-Mediátor-ügy Bróker Marcsi néven elhíresült vádlottját a Szolnoki Törvényszék.
Az EU igazságügyi együttműködést kezdeményezett a helyreállítási források védelmére
Az Európai Unió az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) irányításával igazságügyi együttműködést kezdeményezett a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló uniós források védelmére - tájékoztatott az Europol.
Zalaegerszeg – vádemelés. Félszáz ügyfelét csapta be az autókereskedő
Több tucatnyi csalás és sikkasztás miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi használtautó-kereskedő ellen. A férfi éveken át közel félszáz ügyfelének nem adta át az általuk kifizetett autót vagy az eladásért járó pénz jelentős részét.
Sikkasztás? Újabb eljárás a volt francia miniszterelnök ellen
Újabb sikkasztásgyanús ügyben folyik eljárás Francois Fillon ellen. A volt francia miniszterelnököt tavaly azért ítéltek börtönbüntetésre, mert még törvényhozóként fiktív állásban foglalkoztatta a feleségét.
Nyíregyháza – letartóztatás. Rablást hazudott a pénzszállító
Nem rabolták ki, hanem ellopta a rábízott mintegy 15 millió forintot egy pénzszállító cég alkalmazottja május végén Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.
Hat év börtön. Több száz lakásvásárló pénzét sikkasztotta el
Nem jogerősen hat év börtönre ítélte a debreceni lakóparkot érintő milliárdos sikkasztás ügyében az elsőrendű vádlottat az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék.
Nagy értékű lízingelt kocsikban utaztak – nemzetközi bűnbandát leplezett le a rendőrség
Nagy értékű autókkal üzletelő román-olasz-magyar bűnbandára csapott le a rendőrség. A társaság tagjai Olaszországból hoztak lopással, sikkasztással, csalással érintett gépkocsikat Magyarországra, illetve más európai országokba, majd értékesítették azokat.
Nagykáta. Hónapokon át lopta a nyugdíjakat egy postás
Kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt, ezért sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen - közölte a Pest megyei főügyész.
Miskolc. Kézbesítés helyett ellopta a rábízott pénzt egy postás
Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emeltek egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek utalt pénzt - közölte a Miskolci Járási Ügyészség.
Eltűnt befektetői pénzek – bírságolt és feljelentést tett az MNB
Betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt a Magyar Nemzeti Bank 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldsten Limitedre, és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre.
Ingatlanmutyi a Vatikánban – börtönre ítélték a volt bankelnököt
Sikkasztás és pénzmosás miatt közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét.
Sikkasztásgyanú. Letartóztatták a siklósnagyfalui polgármestert
A baranyai kistelepülés első emberét jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták - közölte a Pécsi Törvényszék.
Három év börtön. A Parlamentből lopott
Jogerősen három év szabadságvesztésre súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktáros büntetését - közölte a fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettes.
Gyömrő. Ápoltakat fosztott ki a szociális otthon vezetője
A Monori Járásbíróság 6 év 2 hónapos börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy gyömrői szociális otthon vezetőjeként kifosztotta a gondozottak bankszámláit - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
MNB: aktívabbak a csaló tőzsdeguruk
A veszélyhelyzetben aktívabban támadnak az engedély nélküli internetes befektetési - sokszor piramisjátékot folytató - szolgáltatók - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely az első negyedévben közel egymilliárd forint bírságot szabott ki jogosulatlan szolgáltatókra.
Zala. Hónapokig ATM-eket dézsmált egy banki dolgozó
Sikkasztás miatt emelt vádat a Keszthelyi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki banki alkalmazottként a munkaadója keszthelyi és zalaegerszegi fiókjának bankautomatáiból több mint hárommillió forintot tulajdonított el.
Százmilliókat csalt el a százhalombattai közös képviselő
Csalás és sikkasztás miatt négy év két hónap börtönbüntetésre ítélt a Budaörsi Járásbíróság első fokon egy százhalombattai közös képviselőt. Társa két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Friss
BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en
Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.
Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlást meg kell fékezni
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.
Hírek
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok
A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.
Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak
Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap
Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.
Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig
Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
Gazdaság
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.
Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).