A magyar turisták személyi igazolvánnyal, útlevél nélkül is beléphetnek Törökországba - közölte az üzbegisztáni Szamarkandban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. Az ott élő uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beléphetnek - közölte a brit belügyminisztérium.
A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét - közölte a Miniszterelnökség.
Még mindig csak 4,185 millió modern elektronikus személyi igazolvány van forgalomban, 5,4 millióan pedig még a régebbi személyazonosítót használják. A kártya lehetőségeivel kevesen élnek, a vészhelyzet esetén értesítendők telefonszámának tárolása a legnépszerűbb.
Az Egyesült Államokkal megkötött megállapodásnak köszönhetően így a működés körülményei biztosítottak lesznek, a Török Áramlat vezeték működéséhez kapcsolódó fizetési tranzakciók nem esnek szankciók alá.
A támogatási rendszerek célja, hogy kiszámíthatóságot, fejlődést, gyarapodást biztosítsanak a külhoni magyar gazdálkodóknak, termelőknek, agrárvállalkozóknak.

A 2024 februárjában induló "Smart Trees" projekt lényege, hogy Bécs területén digitális talajdnedvesség-szenzorokat telepítenek a város fiatal fáinak tövébe.
A magyar vállalkozások úgynevezett adatérettsége nemzetközi viszonylatban alacsonynak tekinthető, a szakértő szerint egy 1-től 10-ig terjedő skálán körülbelül hármasra-négyesre becsülhető.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek