Kezdőlap Címkék Tartozás

tartozás

Tartozás vagy túlfizetés – a NAV-tól hoz levelet a postás

A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek. Október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk.

Hitelmoratórium – Követeléskezelés. Törvény teremtene tiszta helyzetet

Különösen a hitelmoratórium lejártával lenne égető szükség egy törvényre, amely szabályozza a követeléskezelők és az adósok közötti kapcsolatot. A bajba jutott ügyfelek érdekét is szolgálná egy ilyen jogszabály. A követeléskezelő cégeket és a lízingszövetséget képviselő vezetők jutottak erre a megállapításra találkozójukon.

Adóslista – Közel kétezer milliárddal tartoznak a NAV-nak

Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelynek teljes követelésállománya ugyanakkor egy év alatt 6,3 százalékkal, 1828 milliárd forintról 1712 milliárd forintra mérséklődött.

NAV-adósok – Pest megyei a legtöbb tartozó

Mintegy 83 milliárd forint részbeni vagy későbbi befizetésére biztosított lehetőséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly, miközben elengedett csaknem 4 milliárdnyi tartozást. A legtöbb fizetési kedvezményre irányuló kérelem Pest megyéből futott be.

MNB: csökkent a GDP-arányos államadósság tavaly

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett adóssága 2018 végén 29 032 milliárd forint, a GDP 69,0 százaléka volt, 2,5 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel  korábbinál.

Van, aki milliárdokkal tartozik a NAV-nak

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben mérséklődött a számuk - derül ki a hivatal honlapján közzétett adatokból.

Tizmilliós adótartozások – magánszemélyek sem kivételek

Továbbra is sokan tartoznak az államnak, vannak milliárdos adótartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben több száz milliós - esetenként milliárdos - követelése van az adóhatóságnak.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.