Kezdőlap Címkék Tungsram

Tungsram

Megvan, ki veszi át a Tungsram zalaegerszegi üzemét

A felszámolás alatt álló Tungsram zalaegerszegi üzeme hétfőtől Scintilla Fémalkatrész Kft. néven működik tovább, az új társaság bővíteni is tervezi a meglévő dolgozói létszámot - közölte a város polgármestere.

Felszámolás indul a Tungsramnál, 750 dolgozót elküldenek

A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését - közölte a cég.

Mentőövet kapnak a Tungsram elbocsátott dolgozói

Támogatott képzésben vehetnek részt a Tungsram Operations Kft. csoportos létszámleépítésben érintett dolgozói. A programban személyre szabottan, álláskeresést ösztönző juttatással valósul meg a képzésük, átképzésük, így akinek eddig nem sikerült másik munkahelyen elhelyezkednie, ennek segítségével könnyebben térhet vissza a nyílt munkaerőpiacra - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Vidéken kezdi az elbocsátásokat a Tungsram

A Tungsram öt telephelyéről körülbelül 1600 embert bocsát el szakaszosan, az első hullám július elejére várható. Elsőként Kisvárda és Hajdúböszörmény érintett, ezt követi Nagykanizsa és Zalaegerszeg, az ősszel pedig Budapest.

Inkasszót nyújtott be az Eximbank – csődvédelmet kért a Tungsram

Csődvédelmet kért a Tungsram, miután egyik banki hitelezője inkasszót nyújtott be a számláira. A társaság a csődvédelemmel a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni - közölte a cég.

Tungsram-vezér: a globalizáció nagy pofont kapott

A gyártók arra kényszerülnek, hogy átgondolják: érdemes-e Kínában tartani az ellátási láncukat - mondta Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója, aki szerint a globalizáció "nagy pofont kapott", de Európa és Magyarország nyertese lehet ennek a folyamatnak.

Spórol a Tungsram: negyedével csökken a vezetők bére

A Tungsram nem bocsát el dolgozókat a koronavírus-járvány miatt, cserébe viszont a menedzsment fizetését 25 százalékkal csökkenti, a szellemi dolgozók béremelését elhalasztja és rövidített munkaidőt vezet be.

A Tungsram a kkv-k innovációját segítő honlapot indított

A Tungsram magyar multinacionális vállalatcsoport online felületet indított a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységének segítésére.

Jön: Modern Gyárak Éjszakája

Aki  kíváncsi arra, milyen irányt vesz a magyar ipar, saját szemével győződhet meg arról, hogy mennyire lesz modern - hamarosan. A Modern Gyárak Éjszakája erre ad alkalmat 2019. november 15-én, amikor országszerte 72 modern technológiával dolgozó üzem nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt - előzetes bejelentkezés alapján.

Stratégiai partnerségben a Tungsram 

A General Electric (GE) regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg.

Tilos lesz a halogén, ezért spájzolnak a kereskedők belőle

Szeptember 1-je után ki kell vezetni a piacról  a halogén izzókat, csak a raktáron lévők adhatók el. Ezért folyik a felhalmozás, a kereskedők raktárra rendelnek.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.