Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Stratégiai partnerségben a Tungsram 
No menu items!

Stratégiai partnerségben a Tungsram 

Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram; a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter rámutatott: a tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni. A General Electric (GE) regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg. A Tungsram tehát újra magyar tulajdonban van – mondta.

A Tungsram a világ 22 országában rendelkezik kereskedelmi képviselettel, magyar központú multinacionális vállalat, amelynek fejlesztése egyértelműen a magyar nemzetgazdaság érdeke – húzta alá a miniszter.

Közölte, hogy ez a kormány 80. stratégiai együttműködési megállapodása. A korábbiak eddig 22 ezer új munkahelyet hoztak létre, 180 ezer dolgozónak adnak munkát a partnercégek, amelyek között 60 termelő, 18 szolgáltató, és egy pénzügyi vállalat van. A Tungsrammal immár 7 magyar vállalat tartozik a sorba.

A miniszter ismertette: az elektronikai iparban – ahol a Tungsram tevékenykedik – 145 ezer embert alkalmaznak, az ágazat a magyar gazdaság további növekedését alá tudja támasztani; tavaly az első 10 hónapban 4200 milliárd forint termelési értéket állított elő 9 százalékos növekedéssel.

Hozzátette: a cég a technológiai újításoknak kitett iparágban működik, ezért kemény nemzetközi versenyben kell megvédenie és fejlesztenie pozícióit. A magyar állam ezért is állt a Tungsram mellé, az Eximbank jelentős hitelt nyújtott a vállalatnak a hazai és nemzetközi versenyképességének fejlesztéséhez.

Szijjártó Péter kifejtette: a vállalatnak öt városban működnek gyárai, Budapesten, Nagykanizsán, Hajdúböszörményben, Zalaegerszegen és Kisvárdán, a Tungsram további magyarországi beruházásainak támogatásával pedig elősegítik a telephelyek bővítését. Észak-Afrikában és a Közel-Keleten továbbra is erős márka a Tungsram, némi munkával a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában is az lehet, az Egyesült Államok piaca külön kihívást fog jelenteni – fogalmazott.

A cég a 3. legnagyobb magyar tulajdonú vállalat, a termékei 95 százalékát exportálja.

A magyar külgazdaság további sikereiben számítanak a vállalatra. A Tungsram sikere más vállalatok sikerét is jelenti a külügyminiszter szerint, mivel 1500 beszállítójából 670 magyar kis- és középvállalat. A megállapodás egyik fontos része, hogy a kormány segít a beszállítói hálózatba bekerülni. A szerződéssel a magyar ipari hagyományok megtartása mellett tettek hitet, magyar munkahelyeket védtek meg, és újak létrehozását tették lehetővé, és új globális piaci szereplő sikere mellett köteleződött el a kormány – összegezte Szijjártó Péter.

Kitért arra: tavaly a magyar gazdaság és a magyar vállalatok egyedülálló teljesítményt nyújtottak, 2018-ban az előrejelzések szerint minden idők legmagasabb értékét, 100 milliárd euró feletti értéket ér el a magyar export. Hozzátette: az átalakított beruházásösztönző-rendszerrel 98 nagyberuházás 1380 milliárd forint értékben valósult meg az országban, amihez a kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Négy év alatt 60 százalékkal nőtt a magyarországi beruházások értéke, és 2019-ben is hasonlóan jó eredményekre számítanak.

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója felidézte: a világ egyes részein a Tungsram szó egyet jelent a minőségi lámpával. A Közel-Keleten, ha valaki izzót akar vásárolni, így kéri: “adj nekem egy Tungsramot”. Ezt az eredményt a 123 év innovatív, kiváló termékeivel és globálisan jó kereskedelmi kapcsolataival sikerült elérni – tette hozzá. Közölte: 100 országban vannak jelen, majdnem ötezer dolgozót foglalkoztatnak Magyarországon. A magyar és nemzetközi piacon is vezető, innovatív vállalat szerepére törekednek, és a partnerséget látják az egyetlen célravezető útnak, a versenyképesség kulcsának – mondta.

Nagy István, Újpest alpolgármestere arról beszélt, hogy a világhírű újpesti sportegyesület és a településrész múltja összeforrt a céggel, Újpest öröksége nem csak az innováció, hanem a társadalmi felelősségvállalás. Az újpesti közterületek elnevezése is a Tungsramot idézi, és több ezer újpesti dolgozott és dolgozik a cégnél – sorolta.

Az MTI kérdésére közölték:

az előzetes adatok szerint 2018-ban 300 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) árbevételt ér el a Tungsram-csoport.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések