Több mint tízezer álláskereső elhelyezkedéséhez kérték eddig a "Vállalkozások regionális munkaerő támogatását" - tájékoztatta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton az MTI-t.
Az augusztus...
A koronavírus-járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében. Ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.
Áprilisra több, mint háromszorosára nőtt a meghirdetett pozíciók száma a hazai vendéglátó és turisztikai szektorban a márciusihoz képest. A nyitást követően folytatódott a tendencia: a márciusi ötszörösére emelkedett a feladott hirdetések száma
A bevezetése óta eltelt fél évben, március végéig 55 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban 1550 vállalkozó. A hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében - tudta meg a Magyar Nemzet. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.
A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban, ezzel 140 ezer munkahelyet véd meg - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon
Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek