Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Mentőöv a vendéglátósoknak - ezentúl előre jár a bértámogatás
No menu items!

Mentőöv a vendéglátósoknak – ezentúl előre jár a bértámogatás

Az éttermekben immár harmadik hónapja nincs helyben fogyasztás. Illusztráció: MTI/Sóki Tamás

A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.

A lap online felületén közzétett írás szerint a kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást, a lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti.

Mivel a vállalkozások kilátásait elbizonytalanította az erősen bürokratikus támogatási rendszer akadozó működése, jelentősen megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét – írta a lap.

Az állami segítséget a jövőben nem az igényléssel érintett hónapot követően, hanem a pályázók helyzetének könnyítése érdekében már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása.

Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások előre hozzájutnak a pénzhez. Az elszámolási rendszer pedig úgy változik, hogy a bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik. Ezzel biztosítja a kormány, hogy a munkahelyek védelme ne jelentsen indokolatlan megterhelést a házhozszállítás mellett is jelentős mértékű veszteségeket elkönyvelő vállalkozásoknak – írja a Magyar Nemzet.

A lap felidézi, hogy az addig stabilan bővülő vendégforgalom a pandémia megjelenésével tavaly tavasszal váratlanul beszakadt, az év során elmaradtak a külföldi turisták, a járványügyi korlátozások miatt tavasszal és késő ősszel is leállásra kényszerültek a kereskedelmi vendéglátás, szállásszolgáltatás résztvevői. Február elején már harmadik hónapja nincs helyben fogyasztás az üzletekben, legfeljebb elviteles rendelésekért tér be az eddigi vendégkör töredéke az elvétve nyitva tartó helyekre.

Az év elejére főként a kisvállalkozói rétegnél megnőtt a végleges megszűnés esélye is. Úgy, hogy a korábbi foglalkoztatottak 30-40 százalékos arányú tavalyi elvándorlása után az újabb pénzügyi kihívások a néhány hét múlva várható ágazati újraindulást is hátráltathatták volna – olvasható a Magyar Nemzetben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.