Kezdőlap Turizmus Széchenyi Turisztikai Kártya. Fél év alatt elfogyott a keret fele
No menu items!

Széchenyi Turisztikai Kártya. Fél év alatt elfogyott a keret fele

A bevezetése óta eltelt fél évben, március végéig 55 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban 1550 vállalkozó. A hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Hozzátették: elsősorban vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket üzemeltető kis- és középvállalkozások, illetve utazásszervezők éltek eddig a lehetőséggel, amely nemcsak a talpon maradásukat, hanem az újraindulást is segíti majd.

Az MTÜ felidézte: tavaly szeptember óta segíti a járvány által leginkább sújtott turisztikai ágazat szereplőit a nehéz időszak átvészelésében a Széchenyi Turisztikai Kártya, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az MTÜ és a KAVOSZ Zrt. közös törekvéseinek köszönhetően jött létre.

A konstrukcióban a kedvezményes feltételrendszerű folyószámlahitel kiemelt állami kamat- és kezességi díjtámogatással, illetve költségtámogatással vehető igénybe.

Közölték: a tapasztalatok alapján a vállalkozásoknak elsődleges a napi kiadásaik finanszírozása.

A Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. adatai szerint március 31-ig hitelkérelmet beadott 1550 vállalkozás 66 százaléka vidéki, 34 százaléka budapesti székhelyű. A teljes összeg 40 százalékát a vendéglátás, 19 százalékát pedig a szállodai szolgáltatás igényelte. Szintén kiemelkedő még az utazásszervezők részesedése 13 százalékkal, őket a szárazföldi személyszállítás követi a sorban 7 százalékos, illetve a konferencia- és kereskedelmibemutató-szervezés 4 százalékos aránnyal. Az átlagosan igényelt hitelösszeg 35,7 millió forint.

A tájékoztatás szerint a kedvezményes feltételrendszerű Széchenyi Turisztikai Kártyával a vállalkozások legfeljebb hároméves futamidejű, szabad felhasználású, akár bérre, működési költségekre egyéb kiadások finanszírozására is fordítható folyószámlahitelt igényelhetnek 250 millió forint maximális összegig.

A kormányzat a hitel teljes futamidejére 100 százalék kamattámogatást, 100 százalék bírálati díjtámogatást és 100 százalék kezelési költségtámogatást – csekély összegű támogatási jogcímen igényelt hitel esetén 100 százalék kezességi díjtámogatást – nyújt.

A konstrukció kifejezetten a turizmus élénkítését, támogatását szolgálja, és kizárólag a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára elérhető. A hitelt azok a vállalkozások (szálláshely-szolgáltatók, vendéglátók, rendezvényszervezők, utazásszervezők, utazásközvetítők, különjárati autóbuszos személyszállítók stb.) igényelhetik, amelyek meghatározott ideje végzik ezt a tevékenységet, és ebből származott a bevételük legalább harminc százaléka.

A hitel a KAVOSZ Zrt. koordinálásában érhető el, a cégek hitelhez jutását a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása segíti. A vállalkozások a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. irodáiban tudják igényelni a hitelt. A konstrukció 2021. december 31-éig érhető el – közölték.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.