Kezdőlap Címkék VEKOP

VEKOP

KKV-szuperkonstrukció – duplájára emelt pályázati keret

A kormány duplájára emeli a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázat keretösszegét, mivel az eredetileg meghirdetett 50 milliárd forint több mint kétszeresére érkezett igény - jelentette be Varga Mihály.

Megújulást segítő pályázatok – kicsiknek és közepeseknek

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához szükséges fejlesztéseket támogató pályázati felhívások jelentek meg több mint 50 milliárd forint keretösszeggel.

BKIK: a fővárosi cégekre is terjesszék ki a pályázatokat!

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke levélben szólítja fel a kormányt, hogy a társadalmi egyeztetés alatt levő pályázati programokat tegye elérhetővé a fővárosi cégek számára is.

Kutatás-fejlesztés. Már a GDP másfél százaléka jut rá

Tavaly a GDP mintegy másfél százalékát költötték kutatás-fejlesztésre Magyarországon. A kormányzat célja, hogy ez a mutató 2030-ra elérje a három százalékot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Közép-magyarországi pályázat fiatalok alkalmazására

A fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzését, a közvetlen munkahelyteremtést segítő pályázati felhívás jelent meg. Ezúttal egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások 2,3, maximum 10 millió forintos támogatást ígényelhetnek bér, eszköz, infrastruktúra kifizetésére aprogram szerint. 

Friss

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon a héten kezdődött negyedéves eredménybeszámoló szezon első jelentéseiben szereplő várakozáson felüli adatokat nyugtázva.

Amerika hitelezői: Japán a legnagyobb, Írország a negyedik

Februárban már a huszonegyedik egymást követő hónapban volt japán tulajdonban a legtöbb amerikai állampapír.

Otthonteremtési és felújítási támogatások – egyszerűbb feltételekkel

Egyszerűbb feltételek mellett, még többen igényelhetik a január 1-jén bevezetett otthonteremtési és otthonfelújítási támogatásokat - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Befektetési alapok: átlépte a 7000 milliárdot a kezelt vagyon

Márciusban 2 százalékkal, vagyis 137 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapok vagyona, amely ezzel először lépte át a hétezer milliárd forintot. A hónap végén a Bamosz tagjai 7110 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

Hírek

Rabszolgaként tartottak több embert Zalában – egyikük belehalt

Vádat emeltek egy Pakodon élő család ellen Zalában, amelynek hét tagja éveken át rabszolgaként bánt több ismerősével. A sanyargatottak egyike az embertelen körülmények miatt meghalt - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Csalók ígérnek gyors gyógyulást – figyelmeztet a GVH

Megsokasodtak a fogyasztói jelzések az egészségügyi termékeket hirdető csaló weboldalakról, ezért a Gazdasági Versenyhivatal figyelmeztetést adott ki.

Újra az államé a Hévíz-Balaton Airport

Újra állami tulajdonban működik a Hévíz-Balaton Airport, miután a területen lévő ingatlanok is a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vagyonkezelésébe kerültek.

Egymás fejét tépték az óriáspandák. Videó a vadon élő állatok harcáról

Két vadon élő óriáspanda vérre menő összecsapását sikerült lefilmezni a vadvédelmi hatóságoknak egy kínai természetvédelmi területen.

Vita közben. Gázfegyverrel lőttek Kispesten

Gázfegyverrel lőtt egy férfi Budapesten, a XIX. kerületi Kossuth téren, egy kispesti járőr a helyszínen elfogta - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság .

MÁV-Volán: áprilisban ingyen utazhatnak az alsósok

Az alsó tagozatos diákok áprilisban díjmentesen utazhatnak a MÁV és a Volán járatain - közölte a MÁV-Volán-csoport.

Szándékos vaklárma. Mégsem támadtak pénzszállítókra Kőbányán

Nem történt rablási kísérlet pénzszállítók ellen szerdán a X. kerületben, az esetet a pénzszállító cég munkatársa kitalálta - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Berlin. Alkotmányellenesnek minősítették a lakbérplafont

A német alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette és megsemmisítette a lakbérek befagyasztásáról szóló berlini helyi jogszabályt.

Gazdaság

Amerika hitelezői: Japán a legnagyobb, Írország a negyedik

Februárban már a huszonegyedik egymást követő hónapban volt japán tulajdonban a legtöbb amerikai állampapír.

Befektetési alapok: átlépte a 7000 milliárdot a kezelt vagyon

Márciusban 2 százalékkal, vagyis 137 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapok vagyona, amely ezzel először lépte át a hétezer milliárd forintot. A hónap végén a Bamosz tagjai 7110 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

Statisztikai alapú értékbecslés – gyorsabb és olcsóbb hitelfolyósítás

Gyorsabb és olcsóbb lesz a hitelfolyósítás, hamarosan számos új jelzáloghitel-kihelyezéshez is alkalmazzák majd a bankok a statisztikai alapú értékbecslés módszerét - közölte a Magyar Bankszövetség.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom