Hirdetés
Kezdőlap Budapest BKIK: a fővárosi cégekre is terjesszék ki a pályázatokat!
No menu items!

BKIK: a fővárosi cégekre is terjesszék ki a pályázatokat!

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke levélben szólítja fel a kormányt, hogy a társadalmi egyeztetés alatt levő pályázati programokat tegye elérhetővé a fővárosi cégek számára is.

Nagy Elek a BKIK elnöke

Nagy Elek elnök GINOP – 1.2.8-20, és a VEKOP pályázatokat nevesíti, mert mint megfogalmazza, a felhívások célja, hogy ellensúlyozzák a koronavírus-járvány gazdasági hatásait, és támogassa a mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását.

Hangsúlyozza: az Európai Unió támogatási szabályai miatt a budapesti vállalkozások az elmúlt időszakban jóval kevesebb uniós forrást tudtak megpályázni és elnyerni, mint az ország más területein működő versenytársaik. Ezt a hátrány igyekszik mérsékelni a hazai költségvetési forrásokkal kiegészített Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP).

Most a koronavírus okozta járvány a budapesti vállalkozásokat sokkal súlyosabban érinti, mint a vidékieket, így kiemelten fontos a gazdasági válságkezelés során az EU-s szabályokból eredő támogatási aránytalanságok minél nagyobb mértékű ellensúlyozása hazai forrásokból – érvel a budapesti kamara elnöke. A pályázat – kiemelten a mikrovállalkozások – munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartását célozza. Továbbá az egyes KKV-besoroláshoz és alkalmazotti létszámhoz illeszkedően elérhető támogatás révén megvalósuló fejlesztéseket segítik – teszi hozzá.

A Kormánynak küldött levelében Nagy Elek felhívta a figyelmet arra, hogy az a pályázati célkitűzések nem érhetik el céljukat, ha a budapesti cégek kimaradnak a válságkezelő intézkedésekből, ugyanis ők alkotják az országosan regisztrált társas vállalkozások 40 százalékát.

Elektromos cégautó vásárlás, flottaüzemeltetés. Szakmai konferencia konzultációs lehetőséggel 2024 március 21.-én. A 30 milliárdos kerettel megnyíló, elektromos cégautó beszerzést támogató pályázattal kapcsolatos információk, tanulságok. A KKV-ék számára is egyre meghatározóbb, már hatályos ESG törvény cégautó üzemeltetésre vonatkozó kérdésköre, az elektrifikáció rövid és hosszútávú hatásainak bemutatása.
További információ: https://azuzletkonferenciakozpont.hu

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év végén már alig drágult a kötelező

Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja

Kincstár elnök: a fiatalok is látják már a hosszútávú, értékálló befektetések előnyeit 

A Magyar Államkincstár számlavezető rendszerén, a fogadó és küldő oldalon évente hatvankétezer milliárd forint folyik át, amelybe az EU-tól kapott támogatások kifizetése is beletartozik

Szijjártó Péter: A BYD Magyarország ötödik autógyára lesz

BYD Magyarország ötödik autógyára lesz. Ez, azt hiszem, megint csak alátámasztja, hogy nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország európai autógyártó nagyhatalom

Rekorderedményt ért el tavaly az Accor szállodaipari csoport

Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja rekordmagas, több mint 1 milliárd euró EBITDA-t (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt) ért el 2023-ban.

Hírek

Nemzeti ünnep miatt a tokiói börze zárva

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján,

Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt

 Elemzők szerint a japán részvények drágulása mögött elsősorban a japán jegybank (BoJ) rendkívül laza monetáris politikája áll, ami lényegében negatív szinten tartja a diszkontrátát,

Őrült autóóriások Pesten: jön a Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party

A Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party megérkezik Budapestre is!

A magyar tőzsde követte az európai trendet

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 59,14 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 65 940,94 ponton zárt kedden.

Speciális étrenddel a klimax ellen

Habár nem teljesen szünteti meg a tüneteket és a kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázatát, az időben elkezdett életmódváltás késleltetheti a megjelenésüket, javítva a változókori nők életminőségét.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

A hétfő kora esti szintekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon.

Alacsony forgalommal, új csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,33 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 66 000,08 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.

Erősödött a forint árfolyama reggelre

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Rekorderedményt ért el tavaly az Accor szállodaipari csoport

Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja rekordmagas, több mint 1 milliárd euró EBITDA-t (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt) ért el 2023-ban.

Startupvilág: felértékelődnek az unikornisok

Az elmúlt évben jelentősen zsugorodott a nemzetközi és a hazai startup piac a befektetéseket és a csapatok számát illetően is.

Lassult az euróövezeti infláció

Az euróövezeti éves infláció 2,8 százalékra lassult januárban a decemberi 2,9 százalékról - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként csütörtökön.

Mennyi? Annyi: a bruttó átlagkereset 655 600 forint volt

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 391 800, a kedvezményeket figyelembe véve 405 600 forintot ért el.