Kezdőlap Címkék Veszprém megye

Veszprém megye

TBC-s marhákat találtak Veszprém megyében

Gümőkór (tuberkolózis) fertőzöttséget igazoltak május végén egy Veszprém megyei állattartó telepen a Nébih szakemberei. A fertőzésre a vágóhídi, hatósági állatorvos felügyeleti rendszer vizsgálatai alapján derült fény. A fertőzés forrását vizsgáló járványügyi nyomozás folyamatban van.

Vadászrepülőktől lesz hangos Veszprém megye

Megnövekedett hanghatásra és a megszokottnál nagyobb légi forgalomra kell számítani több Veszprém megyei település térségében szeptember 17-25. között egy nemzetközi gyakorlat miatt - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Másfél milliárd forintból felújítják a sümegi várat

A Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében egy éven belül megújul a sümegi vár. A több mint másfél milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően helyreállítják a keleti épületrészt és új kiállítást rendeznek be - mondta a két program közös miniszteri biztosa.

Bakony. Közútfejlesztések a turizmus fokozása érdekében

Átadták a Zirc és Pápa közötti út 2,8 kilométeren felújított szakaszát, a jövőben pedig a Bakony több közútja is megújul, elsősorban azért, hogy biztonságosabban megközelíthetővé váljon a turisztikai szempontból különösen vonzó térség.

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább