Kezdőlap Világgazdaság Csökkent az európai külkereskedelmi többlet
No menu items!

Csökkent az európai külkereskedelmi többlet

A vártnál kevésbé ugyan, de csökkent az euróövezet és az Európai Unió áruforgalmi külkereskedelmi többlete júniusban – közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.

Júniusban az euróövezet 19 tagállamának a 16,3 milliárd eurós piaci várakozásnál magasabb, 20,6 milliárd eurós többlete alakult ki a világ többi részével folytatott áruforgalmában, kisebb az egy évvel korábbi, a 2018 júniusi 22,6 milliárd eurónál.

A 19 euróövezeti tagállam 189,9 milliárd euró értékben exportált javakat júniusban, 4,7 százalékkal kisebb összegben az egy évvel korábbinál. Az import 4,14 százalékkal 169,3 milliárd euróra csökkent. A 19 tagállam közötti áruforgalom értéke 6,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest az idén júniusban 160,5 milliárd euróra.

Januártól júniusig a 19 euróövezeti tagállam 1163,3 milliárd euró értékben exportált javakat a világ többi részére, 3,2 százalékkal többet mind 2018 megfelelő periódusában. Az országcsoport importja 3,7 százalékkal csökkent 1061,2 milliárd euróra. Az áruforgalmi külkereskedelmi többlet 102,2 milliárd euró lett az év első hat hónapjában az előző évi első hat havi 103,6 milliárd eurós többlet után.

A 19 tagállam januártól júniusig 1001,4 milliárd euró értékben folytatott egymással áruforgalmat, 1,8 százalékkal az előző évi felett.

Az Európai Unió 28 tagállamának júniusi 164,5 milliárd eurós áruexportja 4,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a 158,3 milliárd eurós import pedig 4,2 százalékkal volt kisebb. A 28 tagállam júniusi áruforgalmának külkereskedelmi mérlegtöbblete 6,1 milliárd euró lett a 2018 júniusi 7,0 milliárd euró többlet után.

A 28 tagállam közötti áruforgalom 288,8 milliárd eurót tett ki júniusban, 6,4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Január júniusban az Európai Unió 28 tagállama 998,4 milliárd euró értékben exportált és 1007,5 milliárd euró értékben importált árucikkeket. Az export 4,2 százalékkal nőtt, az import 4,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A térségnek az év első hat hónapjában 9,1 milliárd euró áruforgalmi deficitje keletkezett a világ többi részével szemben, míg 2018 megfelelő periódusában 2,2 milliárd euró volt a deficit.

A 28 tagállam egymás közötti áruforgalma a január-júniusi időszakban 1814,3 milliárd eurót tett ki, 2,3 százalékkal magasabbat a 2018 első hat havinál.

Az Európai Unió 28 tagállama január-júniusban 109,2 milliárd euró értékben exportált árucikkeket Kínába és 199,6 milliárd euró értékben importált árucikkeket, így 90,4 milliárd eurós deficitje alakult ki, nagyobb az egy évvel korábbi 81,3 milliárd eurós deficitnél. Az uniós export 8,2 százalékkal nőtt, az import 9,5 százalékkal nőtt Kína viszonylatában.

Az Egyesült Államokba az EU exportja 10,9 százalékkal 219,4 milliárd euróra nőtt az év első hat hónapjában, az import pedig 10,6 százalékkal emelkedett 144,7 milliárd euróra. Az Európai Uniónak január-júniusban 74,6 milliárd eurós többlete alakult ki az Egyesült Államokkal folytatott árukereskedelemben, nagyobb az egy évvel korábbi 67,0 milliárd eurónál.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mégsem tarolnak a villanyautók? Itt az e-autók alternatívája, a szintetikus e-benzin

Az európai autózás korábban elrendeltnek tekintett jövőképét nagyban átalakíthatja, hogy 2035-től az Európai Unióban mégsem csak elektromos hajtású személyautókat lehet majd forgalomba hozni. A hagyományos, belső égésű autók is piacra kerülhetnek, ha abban klímasemleges üzemanyagot használnak. Dr. Zöldy Máté, a (BME) Innovatív Járműtechnológiák Kutatócsoportjának vezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: a technológia alapja már rendelkezésre áll, de a végleges e-benzin 5-8 év múlva várható.

SPAR-főnök: júniustól lassul az árdrágulás, a kötelező akciózás a gyártókkal összefogva lenne jó

Miközben a SPAR kiemelt feladatának tartja, hogy a hivatalos inflációs szint alatt tartsa az árait, arra is hangsúlyt fektet, hogy a fogyasztók számára transzparenssé tegye: kereskedelmi cégként ők nem okozói, hanem az elszenvedői az elmúlt időszak elszabadult árnövekedésének – fejti ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója.

Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írja a Guardian online kiadása.

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.