Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Donald Trump: csodás harmadik negyedévünk lesz
No menu items!

Donald Trump: csodás harmadik negyedévünk lesz

Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához, a dolgozó emberek bizakodóak – mondta az amerikai elnök a Fehér Házban.

Donald Trump a munkaügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott júniusi munkanélküliségi adatokat dicsérte. A tárca bejelentése szerint júniusban 4,8 millió új munkahely jött létre, és ezzel 11,8 százalékra csökkent a munkát keresők aránya. Májusban 13,3 százalékos volt a munkanélküliség.

Ezek történelmi adatok” – szögezte le Trump, kiemelve, hogy a gazdaság több ágazatában is jelentősen javul a helyzet, és a tőzsde szintén “rendkívül jól teljesít“. Meglátása szerint ez a tendencia az elkövetkező hónapokban is folytatódik, és a harmadik negyedévben a bruttó nemzeti össztermék is erőteljes javulást mutat majd.

“Csodás harmadik negyedévünk lesz” – fogalmazott. Hozzáfűzte: “jó hír, hogy ezek az adatok közvetlenül a választás előtt kerülnek napvilágra”.

Trump szerint a friss munkaügyi jelentés arról tanúskodik, hogy “a dolgozó emberek bizakodóak“. Hozzáfűzte, hogy a Fehér Ház és a kongresszus egyeztetéseket folytat egy újabb gazdaságélénkítő csomagtervről annak érdekében, hogy segítsék a gazdaság talpra állását a koronavírus-járvány közepette is.

Donald Trump bizakodó. Fotó: Alex Wong/Getty Images

A járványról szólva ismét Kínát okolta. Mint mondta: a járványt a kínaiak “megállíthatták volna. Ezt ők is tudják és én is tudom“. Úgy vélekedett, hogy az egyes városokban ismét kialakuló járványgócok átmeneti ideig tartanak majd.

Célozva arra, hogy Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje adóemelést helyezett kilátásába választási győzelme esetén, az elnök arra figyelmeztetett, hogy bárminemű adóemelés megfordítaná a gazdaság javuló helyzetét.

Elemzők kiemelik, hogy a gazdaság javulását jelző adatok kifejezetten pozitív hírek, miközben az elnöknek a járvány alakulásától a konföderációs tábornokokról elnevezett katonai támaszpontok névváltoztatásáig egy sor nehéz és ellentmondásos kérdéssel kell megbirkóznia.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Enyhe emelkedés várható nyitásban

A nemzetközi befektetői hangulat mérsékelten pozitív, így nyitásban kismértékű emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén.

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

Az árbevételt a lehető legjobban maximalizálni kell ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel jussunk minél több támogatási forráshoz.

A zöldenergiára való áttérés az iparstratégia fontos pillére

Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.