Kezdőlap Cégvilág A PwC kutatása. A cégvezérek kétharmada növekedést vár
No menu items!

A PwC kutatása. A cégvezérek kétharmada növekedést vár

Egy évvel a világjárvány kitörése után optimisták a világ legnagyobb cégeinek vezetői a gazdasági kilátások megítélésében, sőt a globális növekedést várók aránya rekordszintre nőtt – közölte a PwC.

Az üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló vállalat által megkérdezett, több mint ötezer vezérigazgató 76 százaléka számít a globális gazdaság növekedésére, ilyen magas 2012 óta nem volt arányuk, tavaly például csupán 22 százalék, 2019-ben pedig 42 százalék volt hasonlóan optimista.

A globális gazdaság romlására számítók aránya 14 százalékra zuhant a tavalyi 53 százalékról és a 2019. évi 29 százalékról. Azoknak az aránya, akik nem várnak változás, 10 százalékra zsugorodott a tavalyi 24 százalékról és a megelőző évi 28 százalékról.

A választ adó vezérigazgatók mintegy 36 százaléka “egészen bizonyos” abban, hogy nő vállalatának bevétele a következő 12 hónapban.

A legderűátóbbak a technológiai cégek vezetői, 45 százalékuk vár bevételemelkedést, nem sokkal lemaradva pedig a távközlési cégek vezetői következnek, 43 százalékkal. A legkevésbé derűlátóak a szállodaipari és az idegenforgalmi szolgáltatási ágazat vezetői, 27 százalékuk vár csupán bevételemelkedést.

Azoknak az aránya, akik szerint aggodalomra ad okot a globális klímaváltozás, 30 százalékra emelkedett a tavalyi 24 százalékról. A gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatok sorában a kilencedik helyen állt a klímaváltozás, a listavezető pedig a pandémia és az egészségügyi ágazat válsága volt.

A PWC januárban és februárban 100 ország 5050 vállalatvezetőjét kérdezte meg, 2020-ban a felmérésben kevesebben, 3501 vezérigazgató vett részt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stabilcoin: az amerikai nagybankok válasza a bitcoinra

Photo: Emil Lendof/WSJ, iStock Ahogy a digitális pénzügyek térhódítása folytatódik, az...

A kriptóban keresnek menedéket a pénzügyi bizonytalanság elől

1 millió dolláros kampányt indít a Bitget Wallet – jön a „Crypto for Everyone” mozgalom

Rovarinvázió miatt átmenetileg bezár a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

A Pannonhalmi Főapátság rendkívüli helyzettel néz szembe. Intenzív és nagy kiterjedésű rovarfertőzést azonosítottak a klasszicista teremkönyvtárban. Nem volt még Magyarországon ilyen méretű, historikus állományt érintő fertőzés. A kialakult krízis azonnali beavatkozást és állományvédelmi munkálatokat igényel. A könyvtárat ezért 2025. június 1-től be kell zárni a turisták, a látogatók és a kutatók elől és előreláthatólag 7 hónapig, az állományvédelmi munkálatok idejéig biztosan zárva tart.

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.
Hirdetés

Hírek

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett
Hirdetés

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.