Kezdőlap Hírek Audi - Győr. Hétnapos sztrájkra készül a szakszervezet
No menu items!

Audi – Győr. Hétnapos sztrájkra készül a szakszervezet

Egy héten át tartó sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi tárgyalásokat – közölte az AHFSZ elnöke sajtótájékoztatón Győrben.

Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket.

Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik – tette hozzá.

Kiemelte, hogy szeptember óta tartanak a tárgyalások a 2019. évi bérekről, és úgy vélték, hogy a bejelentés hatására lépni fog a vállalat és olyan megállapodás születik, ami minden munkavállaló számára elfogadható.

Horváth Zoltán, az AHFSZ járműgyári elnökhelyettese felidézte, hogy idén január 14-én az érdekképviselet azért alakította meg a sztrájkbizottságot, mert eredménytelennek nyilvánította a tárgyalásokat. A hét napos egyeztetési időszak alatt, január 18-án kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt.

A legutóbbi, keddi egyeztetésen a tárgyaló delegáció átadta sztrájkkövetelését ismét a vállalatnak, ami érdemben nem változott az előzőkhöz képest.

A követelés tartalmazza, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban legalább egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Nagy György, az AHFSZ járműgyári elnökhelyettese elmondta, hogy felmérések alapján a munkavállalók támogatják az érdekképviselet javaslatait, mindezek mellett szolidaritási nyilatkozatokat kaptak a wolfsburgi, az ingolstadti, a bolognai, a szlovák, a cseh és a lengyel gyárak érdekképviseleteitől is.

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy a vállalat tudomásul vette a sztrájk tényét, felkészülnek az esetleges következményekre.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.