Kezdőlap Pénzvilág Egyszeri adót vet ki a bankszektorra az állam
No menu items!

Egyszeri adót vet ki a bankszektorra az állam

Az egyszeri adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka. A költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer szilárd, működése stabil, 2019 pedig az egyik legsikeresebb éve volt a Magyarországon működő pénzintézeteknek. Ez megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a mostani veszélyhelyzetben a bankszektor is részt vállaljon a rendkívüli terhekből.

A kötelezettséget a pénzintézeteknek külön bevallással kell majd teljesíteniük és június 10-ig, szeptember 10-ig, valamint december 10-ig kell befizetniük.

Varga Mihály kiemelte, hogy a bankrendszer a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból ezt az összeget visszakapja, tehát egyszeri előrehozott adóbefizetésről van szó.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Mónus Márton

A pénzügyminiszter felidézte, hogy az átalakított idei költségvetésben a kormány elsőként a 633 milliárd forintos járvány elleni védekezési alapot hozta létre, amely a védekezéshez szükséges forrásokat tartalmazza. Ez az alap nyújt fedezetet egyebek mellett a védőeszközök beszerzésére és az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos bérkiegészítésére is.

Ez egy felülről nyitott előirányzat, amely szükség esetén túlléphető, a kormány biztosítja azt az összeget, amelyre a betegek ellátásához és a járvány elleni védekezéshez szükség van – hangsúlyozta.

Annak érdekében, hogy az összeg folyamatosan rendelkezésre álljon, a védekezési alap mögé stabil, biztonságos és igazságos forrásokat kell rendelni. Ennek megfelelően többek között a meglévő tartalékokból, a pártok támogatásának 50 százalékából, a multinacionális láncokat terhelő adóból és a pénzintézetek befizetéséből áll össze az alap – mondta Varga Mihály.

A bankszektor kötelezettségének teljesítéséhez szükséges jogszabály-módosítások elkészültek – ismertette a pénzügyminiszter.

A kormány elfogadta a koronavírus-járvány negatív költségvetési hatásainak mérséklése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányrendeletet, és döntött arról is, hogy az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot benyújtja az Országgyűlésnek.

Varga Mihály megköszönte a bankszektor konstruktív hozzáállását, ami szavai szerint azt mutatja, hogy a magyar pénzintézetekre nemcsak a jól teljesítő években lehet számítani, hanem akkor is, amikor összefogásra van szükség.

Becsei András. Fotó: MTI/Mónus Márton

Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke úgy fogalmazott: a bankszektor szolidáris az egész társadalommal, az évente befizetett 100 milliárd forint nagyságrendű adók mellett az átmeneti terhet is befizetik.

A magyar bankszektor ezzel együtt is stabilan tud működni, amire nagy szükség is van, mert néhány hónap múlva a gazdaság élénkítésében jelentős feladat hárul majd a pénzintézetekre – hangsúlyozta.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,