Kezdőlap Gazdaság Elemzők a kiskereskedelemről: áprilisban volt a mélypont
No menu items!

Elemzők a kiskereskedelemről: áprilisban volt a mélypont

A kiskereskedelmi forgalom májusi adatai már élénkülést mutathatnak az áprilisi mélypont után – vélik elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint áprilisban 10,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakához képest, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 0,4 százalékkal, az iparcikkek zömét árusító nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 14,8 százalékkal, az üzemanyag kiskereskedelemben 26,3 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva hangsúlyozta: jelentősen zuhant a kiskereskedelmi forgalom áprilisban a járványügyi veszélyhelyzet és a kiskereskedelmet is érintő korlátozó intézkedések miatt, a forgalom 10,2 százalékos éves visszaesése ugyanakkor kissé kedvezőbb a piaci várakozásnál.

A szakértő szerint bár a korlátozások részben életben maradtak, a rendkívüli, soha nem látott mértékű visszaesés nem ismétlődik meg májusban, az élelmiszer- és a nem-élelmiszer kereskedelem enyhe élénkülésére számít.

A veszélyhelyzet nagy nyertese a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volt. Virovácz Péter kommentárjában úgy fogalmazott: márciusban kisebb csalódást keltett a 40 százalék körüli növekedési adat, de a korlátozások teljes körűvé válásával a fogyasztók egyértelműen az online vásárlást preferálták, 104 százalékkal nőtt az előző év áprilisához képest a forgalom.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője kiemelte: azok az üzletek, amelyek vidéken május elejétől, a fővárosban és Pest megyében május közepétől újraindulhattak, várhatóan viszonylag gyorsan a korábbihoz hasonló forgalmat produkálhatnak, és a kiesett forgalom egy részét is bepótolhatják.

Az üzemanyag-forgalom helyreállása ugyanakkor az irodai munkavégzéshez való nem teljes visszatérés és a mérsékelt turizmus, illetve nemzetközi utazások miatt lassabb lesz és itt a korábbi fogyasztás bepótlása sem várható – jelezte.

A szakértő szerint a következő hónapokban az áprilisinál kedvezőbb adatok várhatók, a májusi adat azonban a fővárost és Pest megyét érintő korlátozások, valamint ezzel párhuzamosan az elmaradt vásárlások bepótlása miatt jelentős bizonytalanságot rejt.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint májusban már lényegesen kisebb lehet a visszaesés mértéke, júniustól pedig ismét növekedést mutathat a kiskereskedelmi forgalom. A járványhelyzet előtti szint elérése az idei év végén, a jövő év elején várható, a külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása azonban későbbre tehető.

A szakértő éves átlagban 1,5 százalékos növekedésre számít, amit jövőre 5 százalék feletti növekedés követhet.

A kiskereskedelem élénkülését támogatja a kiemelkedő, január-márciusi 9,1 százalékos bérnövekedés, az egészségügyben és oktatásban megvalósuló további kétszámjegyű béremelések, a háztartások megtakarításainak elmúlt években történt látványos növekedése, a számos szolgáltatás leállása miatt megugró megtakarítások, valamint a következő hónapokban várható elhalasztott fogyasztás megjelenése is – mutatott rá.

Ezzel szemben a megugró munkanélküliség, a bércsökkentések, a részmunkaidők és fizetés nélküli szabadságok hátráltathatják a kilábalást, bár egyes ágazatokban már megkezdődött a munkaerő visszavétele is, így a munkaerőpiac stabilizálódhat – jelezte Suppan Gergely.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy látja, még bizonytalan, hogy a kiskereskedelmi forgalomra pontosan milyen hatással lesz a járvány. Kommentárja szerint elképzelhető, hogy június-júliusban az üzletek bezárása miatt elhalasztott fogyasztások egy részét pótolják a vásárlók.

A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy forgalom alakulását nagyban befolyásolja majd a bérek, a foglalkoztatottság szintje, a munkanélküliség alakulása. Hozzátette azt is, hogy a visszaeső autóvásárlások lefelé húzzák majd a mutatót. Kérdésesnek tartja, hogy mennyire válnak óvatosabbá a háztartások, azaz inkább a megtakarítások felé fordulnak-e. A járvány egy esetleges újabb hulláma szintén befolyásolhatja a kiskereskedelmi forgalom alakulását – összegezte.

Németh Dávid májusban kisebb forgalomra számít az egy évvel korábbinál, júniusban-júliusban viszont emelkedésre.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.