Kezdőlap Gazdaság Elemzők: még kitart a gazdaság dinamikus növekedése
No menu items!

Elemzők: még kitart a gazdaság dinamikus növekedése

A harmadik negyedévi részletes GDP-adatok ismeretében nyilatkozó elemzők szerint a következő hónapokban tartós lehet a gazdaság dinamikus  növekedése, de már a közelgő lassulásra is figyelmeztetnek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése szerint a harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az  egy évvel korábbihoz mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,2,  százalékos volt a növekedés, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékos.

Suppan Gergely

Suppan Gergely,  a Takarékbank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés annak ellenére gyorsult a harmadik negyedévben, hogy az autóipar termelése és exportja a WLTP  (új nemzetközi fogyasztásmérési tanúsítványa szerk.) bevezetésének hatására meredeken visszaesett, így az ipar teljesítménye is csupán 2,7 százalékkal javult, míg.

Mivel arra számít, hogy az autógyártók fokozatosan megszerzik a forgalomba hozatali engedélyeket, a következő negyedévekben érdemben gyorsulhat az ipari termelés, így nagyobb mértékben hozzájárulhat a növekedéshez, amit új modellek hazai gyártásának felfutása is támogathat.

A beruházások növekedését a következő negyedévekben támogatja a lakásátadások várható hulláma is így a beruházások növekedése is erős maradhat, amit ezen kívül az irodapiaci, ipari, állami és uniós támogatású beruházások is élénken tartanak.

A Takarékbank elemzője azt várja, hogy a következő negyedévekben fennmaradhat az 5 százalék körüli gazdasági növekedés, amely azonban a későbbiekben fokozatosan lassulhat. Így idén 4,8 százalékos GDP növekedésre számítanak a Takarékbankban,  jövőre pedig 4,2 százalékra lassulhat a növekedés a várakozásuk szerint. A folyamatban levő beruházások és a fogyasztás is okozhat azonban pozitív meglepetést, így a jövő évi növekedés akár gyorsabb is lehet. Ezzel szemben az európai konjunktúra meredek lassulása és a világgazdasági lassulás fékezheti a növekedést – tette hozzá.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a második negyedév után a harmadik negyedév is hasonló, 15 éve nem látott növekedési ütemet hozott.

A felhasználási oldalon a legfőbb húzóerő a belföldi felhasználás maradt,  ez önmagában 6,7 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez, ugyanakkor ezt a teljesítményt a külső kereslet, az export bővülésének jelentős visszaesése révén közel 1,7 százalékponttal mérsékelte. A háztartások végső fogyasztása a korábbinál mérsékeltebben emelkedett, ezt viszont ellensúlyozta a beruházások növekedése.

A fogyasztási dinamika mérséklődése az ING vezető elemzője szerint azt jelzi, hogy a gazdaság lassan alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolhat. Az is egyértelmű, hogy a rendkívüli mértékben kiegyensúlyozatlan növekedési struktúra miatt a jelenlegi gazdasági teljesítmény hosszú távon nem fenntartható.

A termelési oldalon az ipar és a szolgáltatószektor lassuló bővülését ellensúlyozta az építőipar továbbra is dinamikus növekedése és a mezőgazdaság jó teljesítménye. Érdekességként jegyezte meg, hogy egyre nagyobb a termékadók és támogatások növekedési hozzájárulása, vagyis a kormányzat jövedelme, ami a gazdaság folyamatos fehéredésével lehet összefüggésben.

Az elmúlt két remek negyedév ellenére úgy véli, hogy a gazdaság jövőbeli kilátásai érdemben nem változtak. A jelenlegi növekedési szerkezet tartósan nem fenntartható és egyensúlytalanságokhoz vezet. A külső környezet alakulása és a belső kapacitáskorlátok együttesen az idei év egészére várt 4,8 százalékos GDP-növekedést 3,8 százalékra mérséklik 2019-ben.

Nyeste Orsolya

Nyeste Orsolya, az Erste bank szenior makrogazdasági elemzője kommentárjában kiemelte, a belső kereslet impozáns bővülése jelentette a GDP növekedés hajtóerejét. A lakossági fogyasztás növekedését tovább segítették az emelkedő reálbérek, a kedvező munkapiaci helyzet, illetve a banki hitelezés felfutása. A külkereskedelmi folyamatok alakulása már nem volt ennyire kedvező, a nettó export 1,7 százalékponttal visszahúzta a GDP-növekedés ütemét.

Mivel a bérek emelkedése feltehetően jövőre is kitart és magas maradhat a fogyasztói bizalom, a lakossági fogyasztás továbbra is stabil támasza marad a GDP bővülésének. Lassulhat viszont a beruházások növekedési üteme az unióból érkező források beáramlásának fékeződésével, illetve a beruházási ciklus kifutásával párhuzamosan.

Ami pedig a külkereskedelmi folyamatokat illeti, az exportkilátások bizonytalanabbá válásával a nettó export GDP növekedéshez való hozzájárulása 2019-ben is negatív maradhat, és 2020-tól fordulhat enyhén pozitívba. Összességében a jövő évben így várakozásaik szerint 4 százalék alá lassulhat a gazdasági növekedés üteme az idei évre várható 4,6-4,7 százalék után. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.