Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra
No menu items!

Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra

Elindította első közvetlen charterjáratát Budapestről Ománba az IBUSZ, hazánk legnagyobb múltú turisztikai szolgáltatója november 24-én 189 utassal a fedélzetén . Mostantól egészen április végéig szerveznek utakat az „új Maldív-szigeteknek” is nevezett ország tengerparti városába, Salalah-ba, ahol a hideg, ködös téli napokból kiszakadva kellemes hőmérséklet, fehér homokos part, 25-26 Celsius fokos tenger, luxus kategóriás szállodák, valamint egy felfedezésre váró természeti környezet és történelmi kultúra várja az utazókat.

Omán mellett számos meggyőző érv szól köztük az is, hogy jóval közelebb van, mint a télen népszerű nyaralási helyszínek többsége, átszállás nélkül, alig 7 órás repülőúttal elérhető az úti cél.  A menetrend ideális az utazók számára: odafelé kora reggel indul a járat, visszafelé pedig késő este érkezik, így a lehető legtovább élvezhetik az utasok a nyaralás minden egyes percét. Az első chartergép Budapestről Salalah-ba 189 utassal a fedélzetén november 24-én startolt, és egészen április végéig hetente fordulnak majd meg a járatok, amelyeken magyar személyzet várja az utasokat.

A szultánságban az időjárás kiegyensúlyozott, így a nyaralni vágyók biztosak lehetnek benne, hogy 26-30 Celsius fokos meleg fogadja őket, a tenger hőmérséklete pedig kiváló a fürdőzéshez: 25-26 fokos. Puha, fehér homokos strandjai, természeti szépségei, különleges lagúnái, történelmi és természeti kincsei, valamint a szállodák magas szintű szolgáltatásai csodás élményeket kínálnak a családdal, barátokkal, vagy párban utazóknak. Omán rendkívül biztonságos ország, az emberek szívélyes vendéglátók, az ország vallási előírásai pedig kicsit megengedőbbek más muszlim országokhoz képest.

Az idén 121 éves IBUSZ generációkon átívelően megbízható partner az utazások, nyaralások szervezésénél. Kínálatát az utasok igényeihez alkalmazkodva alakítja. – Egyre több honfitársunk igényli, hogy a téli hónapokban legalább egy hetet egzotikus helyen, pihenéssel, lazítással töltsön, valódi nyárban, felhőtlenül.

Ománba saját charterjáratainkkal, magyar személyzettel, átszállás nélkül, a késések, transzferek izgalmát feledve, biztonságosan utazhatnak, a repülőtéren magyar nyelvű idegenvezetőink várják őket, akikre a nyaralásuk során is végig számíthatnak. Ár-érték arányban szinte verhetetlen a salalah-i ajánlat, hiszen más, ilyenkor közkedvelt all inclusive tengerparti úti célhoz képest akár feleannyiba, harmadába kerül az egyhetes nyaralás, „tokkal-vonóval” – mondta Termes Nóra, a hazai turisztikai piacon legnagyobb alaptőkével és vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási iroda hálózati és marketingigazgatója.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét

A kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva...

Orbán Viktor: a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen

A miniszterelnök véleménye szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen .

Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben

Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár.

Csekély mértékben gyengült a forint reggel

Kis mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Hírek

Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.

A vegyes nemzetközi befektetői hangulatot követte a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,98 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 66 038,20 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde

Enyhe csökkenéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 77,81 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 66 263,18 ponton zárt.

Nemzeti ünnep miatt a tokiói börze zárva

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján,

Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt

 Elemzők szerint a japán részvények drágulása mögött elsősorban a japán jegybank (BoJ) rendkívül laza monetáris politikája áll, ami lényegében negatív szinten tartja a diszkontrátát,

Őrült autóóriások Pesten: jön a Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party

A Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party megérkezik Budapestre is!

A magyar tőzsde követte az európai trendet

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 59,14 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 65 940,94 ponton zárt kedden.

Speciális étrenddel a klimax ellen

Habár nem teljesen szünteti meg a tüneteket és a kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázatát, az időben elkezdett életmódváltás késleltetheti a megjelenésüket, javítva a változókori nők életminőségét.

Gazdaság

Varga Mihály: a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét

A kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva erősítse a Magyar Nemzeti Bank átláthatóságát és biztosítsa az állami hivataloktól is elvárt takarékos működését...

Orbán Viktor: a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen

A miniszterelnök véleménye szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen .

Ezért szárnyal a Bitcoin. De a veszély nem múlt el

A kripto tartalékvaluta emelkedésben van – és 2021 vége óta a legmagasabb szinten tart. Ezt érdemes tudni a Bitcoin-raliról.

100 bázisponttal csökkent az alapkamat

Az alacsonyabb infláció és az ország kockázati megítélésének kedvező alakulása tette lehetővé az alapkamat csökkentésének átmeneti gyorsítását