Kezdőlap Budapest Elkezdődött a budapesti 5-ös metró építése
No menu items!

Elkezdődött a budapesti 5-ös metró építése

A próbafúrásokat a Magyar Nemzeti Múzeum előtti szakaszon végezték elsőként. Kép forrása: Vitézy Dávid/Facebook

Próbafúrásokkal kezdődött meg az M5-ös metróvonal megépítésének első szakasza a Kálvin térnél – közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK).

Mint írták, a fejlesztésnek köszönhetően a csepeli és a ráckevei HÉV így “összefonódva” – a Boráros tér érintésével – a Kálvin térig jár majd, ami azt jelenti, hogy átszállás nélkül lehet a metróvonalakat elérni.

A metróhoz tervezett alagút a Kálvin téri végállomásnál éri el a legnagyobb, 50 méteres mélységet, vagyis a 38 méter mélységben haladó 4-es metró alá érkezik.

Hozzátették, hogy mivel az alagút változatos talajkörnyezetben épül majd, a tervezéséhez minél több információt kell a környezetről begyűjteni. Ez úgynevezett geotechnikai feltárásokkal (fúrásokkal, szondázásokkal) lehetséges. Ezek a próbafúrások kezdődtek meg a Kálvin térnél.

A fúrógépek a Kálvin tér környezetében akár 65-70 méter mélységig is lejutnak, így megismerhetők a különböző földtani korokban települt geológiai képződmények.

Fürjes Balázs

A próbafúrásról Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt közölte a Facebookon, hogy a tervezett alagút nyomvonalán 50 méterenként csaknem száz próbafúrást végeznek el egy hónap alatt.

Hozzátette: a cél, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV utasai is közvetlenül elérjék a metrót, csakúgy, mint a szentendrei HÉV utasai a Batthyány térnél vagy a gödöllői HÉV-vel közlekedők az Örs vezér terén.

Második lépésben a szentendrei, a csepeli és a ráckevei vonalakat egy Duna alatti alagúttal kötik majd össze, amellyel létrejön az “5-ös metró”.

Hozzátette, hogy e kormányzati tervek megvalósítását egyértelműen támogatja Karácsony Gergely főpolgármester és a fővárosi önkormányzat, közösen döntöttek róluk a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában.

Budapest nem csak a Belvárosból áll! Budapest minden polgára, minden városrésze, minden kerülete egyenrangú. A külső kerületek és az agglomerációs gyűrű lakóit is megilletik a jó életkörülmények, a jó közlekedés. A csepeli és ráckevei HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbításával és az 5-ös metró megépülésével gyorsabban lehet bejutni a déli városrészekből és az agglomerációból Budapest belső területeire” – hangsúlyozta Fürjes Balázs.

Jelezte azt is, hogy a külső kerületekből és az elővárosokból naponta egymillió ember érkezik Budapest belvárosába. Ezt a terhelést a város már nehezen bírja: Budapest közútjai telítődtek, mindennaposak a dugók.

A kormány – az államtitkár bejegyzése szerint – elfogadja azt a szakmai konszenzust, hogy e kihívásra három elemből álló megoldással kell válaszolni. Ennek első eleme, hogy javítani kell a budapesti, főként a kötöttpályás tömegközlekedést. Második elemként szükség van a külső városrészek közötti közvetlen kapcsolatot teremtő, hiányzó északi és déli peremhidakra (Galvani, Aquincumi) és “körúti elemekre”. A harmadik pedig, hogy meg kell építeni a külső csomópontokon a hiányzó P+R és B+R parkolókat, így le lehet tenni az autót, és kényelmesen át lehet váltani közösségi közlekedésre.

Vitézy Dávid

Hozzátette, hogy ezeken a megoldásokon dolgoznak közösen Vitézy Dáviddal, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával.

Vitézy Dávid azt mondta: már 1888-ban, a ráckevei HÉV-vonal kialakításakor az volt a terv, hogy egyszer meghosszabbítják azt a Kálvin térig. Ez ma már a felszínen nem elképzelhető, csak a föld alatt, és ott is csak úgy, hogy a 3-as és a 4-es metró alatt vezetik el az alagutat.

A csepeli és a ráckevei HÉV egyik metróhoz sem csatlakozik, ezt a hiányosságot szeretnék most pótolni azzal, hogy a két déli HÉV-vonal elérné a Kálvin térnél a 3-as és a 4-es metrót – írta a vezérigazgató.

Vitézy Dávid jelezte azt is, a Kálvin téri “alapkőzet” agyagból és agyagmárgából van; e fölött rakódott le a Duna üledéke, ahol agyagos, kavicsos, homokos talajt találtak. A fúrások célja, hogy megállapítsák, pontosan milyen mélységben, miként változik a talaj összetétele.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.