Hirdetés
Kezdőlap Agrár Emelkedő gabonaáraknál nem érdemes a készleteken ülni
No menu items!

Emelkedő gabonaáraknál nem érdemes a készleteken ülni

Fotó:Vermes Tibor

Emelkedést mutatnak az európai határidős piacokon a gabonaárak, így a hazai gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és készleteik értékesítésére is  − jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Böhönyén tartott Gazdafórumon.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az időjárás kedvezőtlenül hatott a francia és a német szántóföldekre, ahonnan a gazdák az őszi kalászosokból jóval kevesebbet takaríthatnak majd be. Ennek hatása már észlelhető az európai határidős piacokon, ahol is a gabonaárak érdemi emelkedést jeleznek.

Mindeközben, kedden az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes importjának további egy évvel történő meghosszabbítását – tájékoztatott az államtitkár, rávilágítva, hogy az európai és a magyar gazdálkodók nem tudnak versenyezni a nemzetközi nagytőkés oligarchák tulajdonában álló több százezer hektáron termelő ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb termelési feltételek mellett termelnek. Brüsszel a háborút pénzeli az európai gazdák támogatása helyett, ezzel továbbra is agrárválságot okoz.

Emlékeztetett, hogy a gazdasági nehézségek – a háború, a csökkenő terményárak és a kiszámíthatatlan időjárás – ellenére 2023-ban az agrárkifizetések értéke 1400 milliárd forinttal új rekordot ért el, amely közel háromszorosa a 2010-es 533 milliárd forintnak.

Mintegy 157 ezer gazdálkodó több mint 527 milliárd forint támogatáshoz jutott április 21-ig az uniós és a nemzeti források által – tette hozzá.

Feldman Zsolt felhívta a figyelmet a kormány intézkedésére, amely szerint a Magyar Államkincstár május 31-ig gondoskodik a terület- és állatalapú támogatások kifizetéséről. Ezen túlmenően 2026-ig további, legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya programhoz.

Kitért arra is, hogy az Agrárminisztérium a tavasszal elinduló új vidékfejlesztési pályázatok esetében több olyan pályázati felhívást is előkészített, amely a takarmányipar, az élelmiszeripar, az állattartás és a kertészetek fejlesztésére ad lehetőséget. A feldolgozóipari pályázati felhívásokat 200 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg, szintén 200 milliárd forintos keretösszeggel jelennek meg az állattartó telepek megújítására irányuló pályázatok, a kertészetek fejlesztéseit pedig közel 100 milliárd forint keretösszegű forrás segíti.(AM)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Újabb szabadstrandja lesz Bécsnek

A Duna-sziget és a Neue Donau több mint hatvan kilométeres, szabadon hozzáférhető partszakaszával igazi Eldorádó a fürdőzésre vágyó bécsieknek.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések