Kezdőlap Cégvilág Erőteljes növekedést vár Magyarországon a Coface
No menu items!

Erőteljes növekedést vár Magyarországon a Coface

Négy százalékos GDP-növekedést vár a francia Coface nemzetközi hitelbiztosító Magyarországtól 2018-ban.

A Coface csoport nemzetközi hitelbiztosító közelmúltban megrendezett V. Országkockázati Konferenciáján, Budapesten elhangzott, hogy a gazdaság fő kérdése az lesz itthon, hogy a hatékony innováció hogyan tud megjelenni és beépülni a gazdaságba. A hitelintézeteknél most rendelkezésére áll a pénz, inkább a megvalósítható projektekből van kevés – hangzott el. A vállalatok gyakran – és persze tapasztalataik alapján érthetően – a saját fejük után mennek, pedig a kutatóintézetek, tanácsadó cégek szívesen állnának melléjük az együtt gondolkozásban.

Ahogy Grzegorz Sielewicz, a Coface vezető elemzője kiemelte: Magyarország a legtöbb gazdasági mutatóban jól szerepel, viszont megjelent a protekcionalizmus a világgazdaságban és a kereskedelemi háború fenyegetése is, emellett pedig az eurózóna újabb gonddal lett terhes az olasz piaccal.

Declan Daly, a Coface közép-kelet-európai régióért felelős vezetője kifejtette: a világgazdasági kilátások mellett ma már a politikai kockázatokkal is egyre inkább számolni kell. Emellett pedig újdonságként megjelentek a technológiai kockázatok, amelynek eredményeként a jövőben több régi, hagyományos munkahely tűnhet el, és teljesen új munkafolyamatok jelenhetnek meg, amit a hitelkockázati szempontból is kezelni kell majd.

A magyar belső fogyasztás egyébként jól emelkedik a bérek növekedésével, azonban számolni kell azzal, hogy az átalakuló piac követelményei szerint egyes munkahelyek megszűnnek, míg újak létrejönnek. Emellett a biztonságos növekedés érdekében a hazai gazdasági kitettségét érdemes mérsékelni a járműipartól, ugyanakkor más területekre, például az orvosi műszergyártásra is érdemes kellően odafigyelni.

Az eseményen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára, Pomázi Gyula kifejtette: Magyarország versenyképességének javításában és a gazdaság növekedésében meghatározó szerepet játszik az innováció. Ezért is kell végigvinni az Ipar 4.0 fejlesztési programot, miközben erősíteni kell az ipari digitalizációt, fókuszba helyezve az a innovációvezérelt ipar megerősítését és az exportorientált ágazati láncok fejlesztését. Hozzátette: a kormány szándéka szerint a jövőben a csökkenteni kell a gazdaság függőségét a járműipartól. Jó hír, hogy emellett már több más húzóágazat is kialakult az elmúlt években: az elektronikai ipar, a gumiipar és a vegyipar. De az egészségiparban, az orvosi műszergyártásban a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban a biotechnológiában is megvan az a növekedési potenciál, amely felzárkózhat a autóipar mellé. Pomázi Gyula szerint az is jelentős feladat, hogy miközben a magyarországi cégek nagyjából 95 százaléka magyar tulajdonú kis- és középvállalkozás, összességében kevesebb hozzáadott értéket állítanak elő, mint az itt tevékenykedő multinacionális cégek, ezért fontos, hogy a jövőben a magyar kkv-k termelékenysége és hozzáadott értéktermelő képessége is jelentősen javuljon az innovációk és az új technológiák alkalmazása révén.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.