Felborította a koronavírus-járványból lassú kilábalásban lévő globális gazdasági folyamatokat az orosz-ukrán válság, ennek eredményeként teljesen át kell írni a korábbi előrejelzéseket és várakozásokat - áll a Coface hitelbiztosító legújabb elemzésében, amely szerint jelentősen nőttek a kockázatok a világgazdaságban.
Közép- és Kelet-Európa 500 legnagyobb vállalatának árbevétele 2020-ban az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek ezek szerint jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez - állapította meg felmérésének eredményeit ismertetve a Coface hitelbiztosító.
A Coface hitelbiztosító az eddigi A4 helyett A3-as besorolással látta el a magyar gazdaságot. Ez megegyezik Szlovákia, Csehország és Lengyelország kategóriájával.
Tovább drágulhatnak az elektromos autók: a járművekhez és az akkumulátoraikhoz használt fémek iránti kereslet is felfelé húzza az árakat - derül ki a Coface hitelbiztosító elemzéséből.
A globális gazdaság 5,6 százalékkal növekedhet az idén, szemben a korábban várt 5,1 százalékkal. Ugyanakkor vannak kockázatok, amelyek közül az infláció gyorsulása a legjelentősebb - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből.
Bár a közép- és kelet-európai régió GDP-bővülése uniós szinten kiemelkedő, a növekedés üteme lassulhat a következő években - derült ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből.
A tavalyinál lassabb ütemben, de tovább nőhet Kelet-Közép-Európa GDP-je: az idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 3,2 százalékkal. A térség legnagyobb vállalatai közül több mint hetven magyar - derül ki a Coface elemzéséből.
Közel ötvenezer vendéget fogadott a 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2024-2025-ös téli szezonban. A hazai síszezon december 26-án a Síparkban kezdődött, és egészen március 23-ig tartott, 84 napon át biztosítva télen is a mozgás, az aktív életforma lehetőségét a magyar családoknak és mindenkinek, aki kedveli a téli sportokat.
Néhány nap van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Addig még mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. A Bank360.hu összegyűjtötte mire kell figyelni, hogy valóban jól járjunk a váltással.
Francia mintára közös projektet tervez indítani a Kislépték Egyesület, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) a szatmári és beregi térségben, hogy elősegítsék a turisztikai régió fejlődését.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága 2025. május 1-jei hatállyal Tóth Tibort jelöli a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának. A korábbi makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Végh Richárdot váltja a BÉT élén.
Az eurót hétfő reggel hét órakor 399,59 forinton jegyezték a péntek esti 398,92 forint után. A dollár jegyzése 367,36 forintra ment fel 366,46-ról, a svájci franké pedig 415,39-re 414,30 forintról.
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek