Kezdőlap Pénzvilág Januári EU-infláció. A magyar a harmadik legnagyobb
No menu items!

Januári EU-infláció. A magyar a harmadik legnagyobb

Januárban kilenc hónapja a legalacsonyabb infláció alakult ki az euróövezetben, az EU-infláció pedig 0,1 százalékkal csökkent az előző havihoz képest. Magyarország a harmadik legnagyobb inflációt mutatta ki az év első hónapjában – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Januárban a decemberi 1,5 százalékról az előzetes becsléssel megegyező 1,4 százalékra csökkent a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme az euróövezet 19 tagállamában. A januári 1,4 százalék kilenc hónapja, tavaly április óta a legalacsonyabb infláció az euróövezetben.

Az Európai Unió 28 tagállamában 1,5 százalékra csökkent januárban az infláció a decemberi 1,6 százalékról.

Egy évvel ezelőtt, 2018 januárjában az euróövezetben 1,3 százalék, az EU-ban 1,6 százalék volt az infláció.

A legkisebb inflációt Görögországban regisztrálták januárban, 0,5 százalékosat. Horvátországban és Portugáliában 0,6 százalék, Lengyelországban 0,7 százalék volt a januári infláció.

A legnagyobb inflációt, 3,2 százalékosat Románia jelentette januárra, a második legnagyobbat pedig, 2,9 százalékosat Lettország.

Magyarország 2,8 százalékkal a harmadik legnagyobb inflációt mutatta ki januárban az Európai Unióban.

A fogyasztói árak az előző havihoz képest az euróövezetben 1,0 százalékkal csökkentek januárban, az Európai Unióban pedig 0,8 százalékkal voltak alacsonyabbak – jelentette az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.