Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Hírek Exhumálják az egykori spanyol diktátort

Exhumálják az egykori spanyol diktátort

A spanyol kormány október 24-ére rendelte el a néhai diktátor, Francisco Franco tábornok exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából.

A miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Franco (1892-1975) új sírhelye Mingorrubióban, a családi panteonban lesz felesége mellett.

Az exhumálást és az újratemetést is szűk körben végzik el, a hozzátartozók jelenlétében.

Francisco Franco

A spanyol ügyvezető kormány kezdettől fogva azt képviseli, hogy a diktátor földi maradványai nem maradhatnak egy olyan nyilvános mauzóleumban, ahol méltathatják személyét“, amelyet kifejezetten tilt is a 2007-ben elfogadott, úgynevezett történelmi emlékezet törvény – hangsúlyozta a minisztérium.

Felidézte: a spanyol legfelsőbb bíróság szeptember 30-án jogerős döntésével jóváhagyta az exhumálást, és elutasította a családtagok keresetét, amellyel meg akarták akadályozni a síráthelyezést.

Az exhumálás technikai részleteiről egyelőre nem adtak tájékoztatást, azonban az már tudható, hogy

a kormány elutasította a Franco család kérését, miszerint katonai tiszteletadás mellett temessék újra az egykori diktátort.

A spanyol sajtó információi szerint az exhumálás körülbelül három órát vesz igénybe. A koporsót helikopterrel szállítják át az új sírhelyre.

A síráthelyezés költsége meghaladja a 11 ezer eurót (3,6 millió forint).

Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Francisco Franco diktatúrája.

Elesettek Völgye. Kép: Wikipedia

Uralma, a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, és legalább 30 ezer embert kivégeztek.

A Madridtól mintegy 50 kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről látható Elesettek Völgye a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként épült több ezer fogoly rabszolgamunkájával.

Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco odaszállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Hivatalos becslések szerint 30 ezer embert temettek el ott, egyes történészek azonban úgy vélik, hogy valójában legalább kétszer ennyien lehettek.

Friss

Hitler-relikviák. 130 ezer euróért kelt el a Mein Kampf

A vártnál sokkal nagyobb érdeklődés mellett zajlott az Adolf Hitler és más náci vezetők állítólagos személyes tárgyaiból rendezett árverés a München melletti Grasbrunnban. Zsidó szervezetek a "visszataszító" árverés lefújását kérték az aukciósháztól - hiába.

Meteorit bizonyítja: cukor is van a Földön kívül

Három meteorit vizsgálata során ribóz és más cukrok jelenlétét állapította meg egy kutatócsoport. Arra következtetnek, hogy biológiailag fontos cukrok alakulhatnak ki az űrben is.

Begyűrűzött a bizonytalanság – romlott az üzleti klíma

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) konjunktúramutató értéke az áprilisi 58 pontról 2019 októberében 46 pontra esett vissza. Az érték 2015 októbere óta a legalacsonyabb, a két éve tartó javuló tendencia megtört.

Tőzsde – Mínuszban indult a kereskedés New Yorkban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi gyengülés után.

Hírek

Hitler-relikviák. 130 ezer euróért kelt el a Mein Kampf

A vártnál sokkal nagyobb érdeklődés mellett zajlott az Adolf Hitler és más náci vezetők állítólagos személyes tárgyaiból rendezett árverés a München melletti Grasbrunnban. Zsidó szervezetek a "visszataszító" árverés lefújását kérték az aukciósháztól - hiába.

Gejzírként tör fel a víz a Jupiter holdján

A NASA kutatói vízgőzt észleltek a Jupiter hetvenkilenc holdjának egyike, az Európa felett. A felfedezéssel először tudták igazolni korábbi sejtésüket, miszerint folyékony vízóceán húzódik az égitest jégpáncélja alatt.

Szexbotrány. Visszavonul András yorki herceg

Visszavonul a brit királyi család magas rangú tagjaként végzett közéleti tevékenységétől András yorki herceg, II. Erzsébet királynő fia, aki a minap egy mind nagyobb botrányt kavaró interjúban igyekezett magyarázni kapcsolatát egy elítélt szexuális bűnözővel.

Droglabor működött egy szatymazi nyaralóban

Droglabort számoltak fel a rendőrök a Csongrád megyei Szatymazon. A helyszínen elfogott négy gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vették és javasolták letartóztatásukat.

Webshopon árulta a kábítószert

Interneten árusított kábítószert két éven át, 2014-2015-ben, a férfi nyolc év börtönbüntetést kapott, társát hat év börtönnel sújtotta a bíróság. A honlap ma is elérhető a neten.

Advent a Várkert Bazárban – ingyenes programokkal

December 1-től négy vasárnapon át várja az érdeklődőket az Advent a Várkert Bazárban rendezvénysorozat. Napközben ingyenes családi programok, esténként koncertek lesznek.

Életfogytiglant kaptak a kegyetlen tatai rablók

Éjjelén törtek be a házaspárhoz, a férfit feszítővassal ütlegelték, a 70 éves asszonyt ököllel arcba vágták. Ékszereket, 660 ezer forintot zsákmányoltak. Az idős férfi életét vesztette, feleség megvakult.

Nő a bírák és az ügyészek fizetése

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét. Az első lépcső 2020 január.

Kutyatámadás. Várandós nőt martak halálra

Kutyaharapásokba halt bele egy 29 éves nő a franciaországi Villers-Cotterets közelében.

Negyven kilométeres kamionsorok lesznek a cseh határon?

Lanzhotnál december elején akár 40 kilométeres kamionsorok is kialakulhatnak a Cseh határon a regisztráció elmaradása miatt - közölte a CzechToll/SkyToll konzorcium, a rendszer üzemeltetője.

Bányarobbanás Kínában – halottak

Gázrobbanás következtében 15 ember életét vesztette és további 9 megsérült egy szénbányában a Kína északi részén fekvő Sanhszi tartományban - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.

Pénzmosás miatt vádat emeltek két zalai férfi ellen

Németországból származó, hamis átutalásokkal bukott le egy magyar férfi.
Hirdetés

Gazdaság

Varga Mihály: nőttek a biztosítók díjbevételei

Magyarországon az elmúlt években egyre több új biztosítási szerződést kötöttek, a biztosítók díjbevételei is stabilan nőttek - mondta Varga Mihály a X. Nemzetközi Biztosítási Konferencián Budapesten.

Fogyasztóbarát otthonbiztosítás – minősítő rendszer

Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) rendszert hozott létre a Magyar Nemzeti Bank. A cél: a magas színvonalú szolgáltatás biztosítása.

Lakáshitel. A fix kamatozású hitelre váltást sürgeti az MNB

A kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítania szerződését. Az MNB ajánlás alapján erről értesítik levélben a bankok az érintett ügyfeleiket. Eddig két százalékra...

Marad az alapkamat – MNB: elsődleges célja az árstabilitás

A Magyar Nemzeti Bank egyetlen horgonya az infláció, elsődleges célja az árstabilitás, az infláció változékonyan alakul, ezért a tanács a kilátások megítélésében nagyobb figyelmet fordít a tartós tendenciákat megragadó alapfolyamat-mutatókra.

Matolcsy: meg kell reformálni az eurót

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint meg kell újítani az európai közös pénzt, az új uniós vezetőknek pedig még van idejük megalkotni az euró reformját tartalmazó Maastricht 2.0 szerződést a következő válság előtt, legkésőbb 2022-ig.

Kriptovalutába fektette ügyfelei pénzét a Novis Biztosító

Szinte szerencsejátéknak tekinthető, hogy a befektetési életbiztosítást kötő ügyfelek pénzét kriptovalutába fektette a Novis Biztosító - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
Hirdetés
Hirdetés
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom