Hirdetés
Kezdőlap Agrár Felfalta a diótermést a nyugati fúrólégy
No menu items!

Felfalta a diótermést a nyugati fúrólégy

A hazai dióültetvényeken jelentős károkat okoz a nyugati dióburok-fúrólégy, az invazív kártevő által okozott pusztítást az ország minden részéből jelezték a gazdálkodók – közölte az Agroinform.hu mezőgazdasági portál.

A weboldal által novemberben készített nem reprezentatív kérdőíves kutatásban 4700-an vettek részt, a válaszadók 6 százaléka szórványosnak, 93 százaléka tömeges méretűnek írta le a nyugati dióburok-fúrólégy pusztítását.

A kártevő 2011-ben jelent meg Magyarországon

Gyakorlatilag már az egész országban tömegesen jelen van a kártevő, mindössze Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye tekinthető viszonylag kevésbé fertőzöttnek, itt a válaszadók 43, illetve 36 százaléka szórványos károkat jelzett.

Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője elmondta: a nyugati dióburok-fúrólégy gyors térnyerését jelzi, hogy annak kártételét a válaszadók 67 százaléka csak az idén vagy az elmúlt 1-2 évben észlelte. Legalább 5 éves ilyen jellegű tapasztalata mindössze 3 százalékuknak van.

A hiányos tapasztalati háttérnek is köszönhető, hogy a válaszadók 10 százaléka egyelőre tanácstalanul viszonyul a problémához, 41 százalékuk a lehullott termés folyamatos összeszedésével igyekszik menteni, ami menthető.

Amennyiben ugyanis a buroktól időben megszabadítják a csonthéjas termést, a dióbél kisebb eséllyel károsodik. A visszajelzők 25 százaléka a pusztítás mértéke miatt lemondott a termésről, ők a diófákat árnyékadó faként megtartják. További 15 százalék permetezésben gondolkodik, 9 százalékuk viszont a diófák kivágását tervezi.

Bolyki Bence

A kérdőívre zömmel néhány diófával rendelkezők válaszoltak, a válaszok nyolc százaléka érkezett olyan gazdálkodóktól, akik 10-nél több diófával rendelkeznek földjeiken. Még ez utóbbi körben is csupán 35 százalékos volt azok aránya, akik a vegyszeres védekezést választják. Ez azonban azoknál a diófáknál, amelyek 10 méternél magasabbra nőttek csakis gépi technikával, rendszeres alkalmazással és pontos időzítéssel lehet hatékony.

Bolyki Bence szerint attól nem kell tartani, hogy a legnagyobb magyarországi dióültetvények az új kártevő hatására eltűnnek: számukra járható út a költséges és komoly szaktudást igénylő vegyszeres védekezés alkalmazása, a kiskertekből azonban eltűnhet a diótermés.

A szakértők a vegyszeres védekezést javasolják

Magyarország diótermő területe az elmúlt tíz évben 3 ezerről 7 ezer hektár fölé emelkedett. Az éves termés nagysága átlagosan 7 ezer tonna, de 2017-ben elérte a 10 ezer tonnát is. A dió becsült hazai termelési értéke 4-6 milliárd forint között mozog. Fő exportpiacok: Nagy-Britannia, Németország, Ausztria, Svájc. Az import elsősorban Romániából és Ukrajnából érkezik.

A nyugati dióburok-fúrólégy az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó területéről származik, Magyarországon 2011 óta van jelen.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

A 24. Jótékonysági Borárverésen új rekord született

A liciten megvásárolt tételekből és az árverést kísérő jótékonysági borvásáron összesen 22.610.000 forint gyűlt össze október 10-én.

Több mint egymilliárd forintos beruházás a Cerbonánál

A saját forrásból és hitelből megvalósuló, több mint egymilliárd forintos beruházáson több, mint tíz hazai és nemzetközi cég dolgozott.

Melyik vidéki településeken lesz biztosan új e-töltőállomás?

Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...