Hirdetés
Kezdőlap Az amerikai kapcsolat Ford jövőkép: az elektromos autók versenyében is meghatározó szerepre tör a magyar...

Ford jövőkép: az elektromos autók versenyében is meghatározó szerepre tör a magyar génekkel is rendelkező autógyártó

Szabó Attila

Kevés olyan, máig ható amerikai gazdasági sikertörténet van, amelynek megszületéséhez a magyar szaktudás is hozzájárult. Közéjük tartozik a Ford legendás modellje, a gépkocsik sorozatgyártását megalapozó Ford-T modell, amelynek atyja a cég főkontsruktőre, a magyar Galamb József volt. Szabó Attila, a Ford Közép-és Kelet Európa Kft. ügyvezető igazgatója szerint az autóiparban most újra forradalom zajlik, amelynek alakulásában a tradícióira is építő Ford is jelentős szerepet játszik.

“Számunkra a 2021-es év kiválóan indult azt követően, hogy már 2020 negyedik negyedévre visszaerősödött az autópiaci kereslet és akkor még a szállítás is zavartalan volt. De 2021 elején már kezdett begyűrűzni a chiphiány, aminek akkor még azért nem volt negatív hatása, mert a 2020-ban legyártott autókat is értékesítettük. Igaz 2020 végén nem lehetett jelentősebb készleteket felhalmozni, mert bár a pandémia visszahúzódásával a gyártás 2020 nyarára már felpörgött, de őszre ismét felütötte a fejét a járvány újabb hulláma, ami megnehezítette az év végi gyártást. Jól jellemzi az chiprészhiány következtében előállt helyzetet, hogy miközben az év elején korábban mindig jelentős kedvezményekkel zajlott a készlettisztítás, 2021 első negyedévében teljes áron is elfogytak a meglévő autók” – jellemzi a helyzetet a Ford magyarországi első embere.

Hozzátéve: a gyártási  kihívások ellenére a Ford magyarországi márkakereskedői és a Ford is jó évet zár azzal, hogy a globálisan csökkenő iparágban, a márkaa magyar piacon meg tudta őrizni vezető szerepét. Köszönhetően annak, hogy a Ford autógyárai a covid legnehezebb, tavaszi időszakát kivéve maximális fordulatszámon üzemeltek. A legnagyobb kereslet továbbra is a legnépszerűbb kategóriának számító SUV modellek iránt mutatkozott, míg a klasszikus személyautók iránt némileg csökkent a kereslet.

“A szerződésállományunk 2021-ben is nagyon magas, ami nemcsak a tavalyi, covid által leginkább érintett esztendőhöz, hanem még a 2019-es évhez viszonyítva is igaz. Ez azért is komoly teljesítmény, mert a megrendelések teljesítését a félvezetőhiány miatt lassabban tudta követni a gyártás sebessége”- értékel a szakember.

Az ügyvezető igazgató elmondta: az eladások terén 75-80 százalékos részesedéssel, továbbra is a céges flottavásárlások dominálnak, miközben a kiskereskedelmi értékesítésként aposztrofált magánvásárlások száma az chiphiányból fakadó szállítási nehézségek miatt némileg csökkent. Ugyanakkor a céges szegmens zászlóshajójának számító haszongépjárművek közül a Tourneo Custom és a Connect esetében érezhetően megnövekedett a magánvásárlások száma, miközben a kiskereskedelmi értékesítés a SUV kategóriában a legerősebb.

A cégvezető szerint az egész iparágat visszavető chiphiány több forrásból ered, aminek csak egyik eleme, hogy a pandémia hatására általánossá vált home office hatására az egyik pillanatról a másikra, jelentősen megnőtt a notebookok és az online kommunikációra alkalmas egyéb IT eszközök iránti kereslet. Ehhez ugyanis még olyan, előre szintén nem várható szerencsétlenségek is hozzájárultak, mint amilyen a helyi chipgyártókat is érintő februári texasi fagyhullám, valamint a legnagyobb japán autóipari chipgyártó cég üzemének márciusi leégése volt.

“Erre a helyzetre a többi chipgyártó új beruházásokkal és kapacitásnöveléssel reagált, ami viszont nem az autógyártóknak kedvezett. Mégpedig azért, mert az új beruházások az új, modernebb technológiák megjelenését eredményezte, miközben az autógyártók inkább a régebbi technológiájú, vagyis megbízhatóbb chipeket szeretik használni. De így is fokozatosan javult a helyzet, mert június környékén a tűz által elpusztított beszállítónk is visszatért a gyártásba, amikor azonban ismét beütött a baj, mert gyárbezárásokat eredményezve, a covid-járvány újabb hulláma csapott le Délkelet-Ázsiára. Ez  azért komoly csapás, mert ez a térség már a globális chipellátás több mint felét adja. Mindennek, a máig tartó hatása fokozatosan kezdett ismét begyűrűzni az autógyártásba. Ráadásul a pandémia miatti lezárások és a környezeti katasztrófák más alkatrészek gyártóit is visszavetették: elég csak arra gondolni, hogy a nagy nyári németországi árvíz hatására több német beszállító is nehéz helyzetbe került. Mindez együtt, a jelenleg uralkodó, készletezés nélküli, azonnali beszállításon alapuló globális just in time rendszer  újragondolását is felvetette. Erre reagálva a Ford egy nagyon erős stratégiai megállapodást kötött, az egyik legnagyobb amerikai chip gyártóval, amelynek kedvező hatásai már 2022-ben érződni fognak” – elemez Szabó Attila.

De a Ford nemcsak Amerikában, Magyarországon is erős jelenlétet alakított ki. Igaz autógyárat nem üzemeltet, de azzal, hogy már több, mint 40 magyarországi beszállító, közel 70 ezer munkavállalója állít elő a Fordnak alkatrészeket, sokan szinte magyarországi autógyártóként is tekintenek a márkára. Nem beszélve arról, hogy a Ford legnagyobb európai – többek között pénzügyi, marketing, gyártástervezési és HR feladatokat is ellátó – 600 fős szolgáltató központja, a Ford Business Solution Europe shared service centeris Magyarországon üzemel.

“A Ford annak kapcsán is erős magyarországi szerepvállalásra törekszik, hogy az elektromos autógyártás szempontjából meghatározó akkumulátor gyártás egyik európai fellegvára Magyarország lesz. Ezt mutatja, hogy az Európában legnagyobb mennyiségben, közel 50 ezer példányban eladott plug in hybrid modell, a Ford Kuga is magyar akkumulátorral kerül az utakra” – fejti ki Szabó Attila.

Aki a Ford magyar öröksége és Galamb József szerepe kapcsán azt tartja a legfontosabbnak, hogy a Ford-T modell megjelenése máig ható forradalmat indított el az autógyártásban. A Ford pedig az elmúlt száz év során olyan szakmai tudást és tradíciót épített fel, amelyre alapozva a most zajló, újabb autóipari forradalomnak is meghatározó szereplője lehet.

“Az új, kíméletlen iparági versenyhelyzetet jól jellemzi, hogy a brandépítésnél, vagy a tőzsdei jelenlétnél is sokkal fontosabb, hogy egy cég milyen jövőképet képes felmutatni. A Ford azért tudta az elmúlt 12 hónapban megnégyszerezni a részvény árfolyamát, mert a befektetők számára egyértelművé vált, hogy a márka az elektromos autózás vezetői közé fog tartozni. Jól mutatja ezt a Ford Mustang Mach-E sikere, és a haszongépjárművek között a  jövőre érkező ETransit  is.

„A teljesen elektromos pick-up, az F-150 Lighting, olyan áttörést hozott Amerikában a pick-up truck szegmensben, hogy már három évre előre  minden modell el van adva. Ezért a legnagyobb amerikai akkumulátorgyártóval az SK Innovationnal közösen 11,4 milliárd dollár értékben egy új akkumulátorgyárat hozunk létre, amely mellé egy újabb F-150 Lighting autógyárat is telepít a Ford azért, hogy a környezeti terhelést csökkentve, közvetlenül az akkumulátor előállító helye mellett történjen a jármű összeszerelése. A Ford Motor Company a korábban megcélzott tízmilliárd dollár helyett, már most 30 milliárd dollárnyi fejlesztést hajtott végre  az elektromos autógyártás területén. Ennek eredményeként a legújabb, dinamikusan feltörekvő elektromos startup gyártóban, a Rivian pick-up gyártóban is igen jelentős, 12 százalékos részesedést szerzett”- magyarázza az ügyvezető igazgató.

Hozzátéve: az automobilitás megváltozott világban, a globálissá vált amerikai autógyár sikeréből, továbbra is több területen veszik ki részüket a magyar szakemberek.

Érsek M Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A nagyvállalatok többsége beépítette áraiba az inflációt

A negyedik negyedévben a legalább 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező magyarországi vállalatok közel kétharmada, 64 százaléka tudta érvényesíteni áraiban az inflációt, szemben a harmadik negyedév 54 százalékos arányával - közölte friss felmérésének adatait a K&H csoport.

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank - ahogy az előző három héten is - az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.

Koronavírus – Egymilliárd ingyenes tesztet oszt szét az amerikai kormány

Joe Biden elnök múlt heti bejelentése szerint az amerikai kormány egymilliárd otthon is felhasználható, a Covid-19 kimutatására alkalmas gyorstesztet oszt szét ingyenesen az amerikaiak között. Az online leadható igényléseket már rögzítik, minden háztartás négy gyorstesztet rendelhet házhoz. A teszteket a posta szállítja ki 7-12 napon belül.

Rekordot döntött tavaly a hazai használtautó-piac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, csaknem 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát tavaly, ez 3,4 százalékkal haladja meg az előző évit, amikor 791 ezer volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma nem egészen egy évtized alatt a duplájára emelkedett - közölte a JóAutók.hu portál.

Hírek

Hollandia 175 millió eurót fizet egy Rembrandtért

A holland szenátus jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy Hollandia megvásárolja Rembrandt van Rijn (1606-1669) Zászlóvivő című festményét - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.

Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe

Kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a város polgármestere.

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma.

Amerikai repülőjáratokat töröltek az 5G miatt

Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.

Máltai elnököt választott az Európai Parlament

Roberta Metsolát, az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének a testület strasbourgi plenáris ülésén.

Megújult a NAV honlapja

Néhány napja debütált a NAV új információs, illetve online ügyintézésre is alkalmas portálja, amely a magánszemélyek és a szakmabeliek számára is új megoldásokat kínál.

Horvátország újabb lépéssel készül az euró bevezetésére

Horvátországban szeptember elejétől már euróban is fel kell tüntetni a termékek árát - jeéentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

A szupergazdagok megduplázták vagyonukat a járvány alatt

Kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta - írta a The Guardian online kiadása.

Gazdaság

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank - ahogy az előző három héten is - az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.

Fizetési mérleg. Csökkent a hiány novemberben

Tavaly novemberben 331 millió euróval 486 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya az októberi 817 millió euróról. Az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számolt mutató az októberi 326 millió finanszírozási igényből novemberre 218 millió euró aktívumba fordult - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MNB: még mindig nem szerzett magyar banklicenszt a Revolut

A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicenszt nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom