Kezdőlap Francia kapcsolat Gazdaságilag is erős francia–magyar kötelék
No menu items!

Gazdaságilag is erős francia–magyar kötelék

Nem csupán szimbolikus jelentősége van annak, hogy nem sokkal a KLM után az Air France is az elsők között indította újra budapesti járatait. Magyarország és Franciaország ugyanis ezer szállal kötődik egymáshoz, a gazdasági kapcsolat pedig hagyományosan erős volt az utóbbi években is.

A francia–magyar gazdasági kapcsolatok erejét jól mutatja, hogy két évvel ezelőtt az országok közötti kereskedelemből származó összege kicsit több mint két százalékkal nőtt, megközelítve ezzel a 7,8 milliárd eurót, így Franciaország Magyarország nyolcadik legnagyobb kereskedelmi partnere volt.

2018-ban a Magyarországra irányuló francia export 2,9 százalékkal 3,5 milliárd euróra emelkedett, míg a Magyarországról érkező francia import 1,5 százalékkal 4,26 milliárd euróra nőtt. Franciaország a magyar termékek 7. legnagyobb exportpiaca és 10. legfontosabb beszállítója volt. Magyarország Franciaország 26. legfontosabb piaca és 28. legnagyobb beszállítója. Bár a gépjármű-forgalmazás 31,6 százalékos emelkedést mutatott (252,85 millió euró), és az autóalkatrész-forgalmazás is 43,8 százalékkal 148,39 millió euróra emelkedett, a repülőgép-eladás 42,4 százalékkal 52,5 millió euróra csökkent. Ez a tétel nagyban függ a Wizz Air légitársaságnak eladott Airbusoktól.

Franciaország fontos befektető Magyarországon. A Banque de France adatai szerint a magyarországi francia jelenlét 1999 és 2016 között háromszorosával nőtt, 947 millió euróról 2,7 milliárd euróra. A legutóbbi beruházások alapján Franciaország a 4. legnagyobb külföldi befektető itt Németország, az Egyesült Államok és Ausztria után, megelőzve Hollandiát és Luxemburgot.

A magyarországi francia beruházások elsődleges területei az élelmiszeripar, az energetika, az elektronika, valamint a gyógyszer-, autó-, vegy- és építőipar. A befektetések alapvetően nagyvállalatokhoz – például a Legrandhoz, az Auchanhoz, a Groupamához, a Valeóhoz, a PSA-hoz, a Michelinhez – kötődnek, de az elmúlt években a francia kkv-k magyarországi beruházási aktivitása is némi élénkülést mutat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a francia GMD Group járműalkatrészeket gyártó alumíniumöntödéjének avatóünnepségén a Dorogi Ipari Parkban. FORRÁS: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

2016-ban közel 600 francia irányítású vállalat működött Magyarországon, amelyek mintegy 40 ezer főt foglalkoztattak. Egy másik összesítés szerint a francia–magyar kapcsolat tovább erősödik majd. A francia vállalatok ugyanis összesen 40 milliárd forintos beruházásokat terveznek a közeli jövőben. Elsősorban a kutatás-fejlesztésre, az innovációra és a technológiai színvonal emelésére fókuszálnak majd, ami segíthet a magyar gazdaság versenyképességének további javulásában.

Stratégiai partnerek

A magyar kormány 2012. július 20-án kötött első stratégiai megállapodását napjainkig további 85 követte. Közülük több aláírás francia cégekhez kötődik. A Veiola (Dalkia) Energia Zrt., a Sanofi-Aventis Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (és a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt.), a Schneider Electric csoport 2013-ban, a Servier Hungária 2014-ben, a Le Bélier 2015-ben kötött stratégiai partnerségi megállapodást a magyar kormánnyal.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kié a felelősség és mit keresnek az utazók? – Legfenntarthatóbb úti célok

A válaszadók szerint a fenntartható turizmus fejlesztése elsősorban a turisztikai szolgáltatók egyéni, valamint a helyi közösségek felelőssége.

Magához tért az OTP? A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek

Erősen negatív hangulatban zajlott a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lefelé tartottak, és a tengerentúlon is eladói nyomás van.

A kormány december végéig hosszabbít

A kormány december végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást, valamint a betéti kamatsapkát és a jegybanki kötvény vásárlásának tilalmát

Dr. Fábián Ágnes a Henkel ügyvezető igazgatója csapatközpontú, célorientált vezető

A Henkel ereje abban rejlik, hogy miközben az alapító Fritz Henkel még családi vállalkozásként indította útjára a céget, az az elmúlt százötven évben olyan szervezeti rendszert kialakítva vált globális cégcsoporttá, amely mindig képes az adott helyzethez alkalmazkodva növekedni

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.