Kezdőlap Címkék Piac

piac

A piacokon kinyithatnak a virágárusok

A virágboltoknak ugyan be kellett zárniuk a védelmi intézkedések szigorítása miatt, de a piaci virágos standok továbbra is nyitva tarthatnak - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

Gazdaságilag is erős francia–magyar kötelék

Nem csupán szimbolikus jelentősége van annak, hogy nem sokkal a KLM után az Air France is az elsők között indította újra budapesti járatait. Magyarország és Franciaország ugyanis ezer szállal kötődik egymáshoz, a gazdasági kapcsolat pedig hagyományosan erős volt az utóbbi években is.

Vadállatok kereskedelme. Döntöttek Vietnamban is

Betiltják a vadon élő állatok kereskedelmét Vietnamban, és ennek részeként bezárják a vadállatokat árusító falusi piacok ezreit is a délkelet-ázsiai országban.

Ál-őstermelők és jelöletlen áru – piacokon járt a Nébih

A Nébih szakemberei kisebb hibák miatt több mint száz figyelmeztetést, a súlyosabbakért húsz esetben bírságot szabtak ki a budapesti piacok ellenőrzése során. Tizenöt termelőnél az őstermelői igazolvány bevonását kezdeményezte a hatóság.

Ellenőriztek a piacokon – olcsóbb lett a csirkehús

A fogyasztóvédők az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére helyszíni ellenőrzést végeztek a budapesti Lehel és Fővám téri piacokon. Mire odaértek, olcsóbb lett a csirkehús.

Vadasparknak adta a NAV a piacon lefoglalt árut

Több mint nyolc mázsa jelöletlen zöldséget és a gyümölcsöt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy Csongrád megyei piacon.

Ha jó a magyar étel, magyar az alapanyaga!

A megújuló magyar gasztronómia sikerének kulcsa a magyar alapanyag - mondta Nagy István a Piac konyhája - szakácsok és termelők konferenciáján.

Vadaknak adja a NAV a makói piacon elkobzott árut

Több mint egy tonna ismeretlen eredetű zöldséget és gyümölcsöt találtak az adóhivatal munkatársai egy próbavásárlást követően egy tehergépjárműben Makón.

Zöld várost építenek Derecskén hétszázmillió forint EU-s támogatással

Hétszázmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból zöld város épül Derecskén - jelentette be a település polgármestere.

Pest megyei piacok fejlesztésére kérhetnek pályázati pénzt az önkormányzatok

Benyújthatók Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázatok. Önkormányzatok 10 és 150 millió forintos fejlesztést hajthatnak végre EU-s pénzből.

Az áremelés előtt használja ki, hogy még a lecsó a legolcsóbb nyári étek

Piaci szemlénken az árusok arról panaszkodtak, hogy a sárgadinnyét alig keresik és ezért leesett az ára. Azt is mondták az árusok, hogy a paradicsom és a paprika ára is nemsokára változni fog: „leérik a termés” és drágább lesz az egyik legfinomabb nyári étel, a lecsó alapanyaga.

Beérett a magyar csemegeszőlő

A tartós meleg miatt idén a csemegeszőlő két-három héttel hamarabb érik, a piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben megtalálható a hazai áru.

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.