Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság GKI: enyhén javult a fogyasztói bizalom
No menu items!

GKI: enyhén javult a fogyasztói bizalom

Januárban a decemberi erős csökkenés után csaknem novemberi szintjére erősödött vissza a GKI fogyasztói bizalmi indexe – közölte a gazdaságkutató.

Az index értéke az év első hónapjában -33,8 pont volt, 4,7 ponttal emelkedett, de így is érezhetően elmarad a tavaszi zuhanást követő eddigi, júliusi csúcsától, -26,9 ponttól, illetve a járvány előtti -12 pont körüli értékétől. Az áprilisi pánikot jellemző -50 pont körüli értékhez képest számottevő a javulás.

Ismertették: januárban a lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest közepesen javulónak értékelte, ezzel összességében az áprilisi esés csaknem 60 százaléka visszaépült. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése is valamelyest javult januárban, de e téren az áprilisi esésnek mindössze 44 százalékát sikerült ledolgozni.

Áprilisban a legnagyobb mértékben a munkanélküliségtől való félelem erősödött, itt a decemberi esést januárban is jelentős romlás követte, összességében a pesszimizmus erősödésének mindössze egynegyedét sikerült eltüntetni.

A saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése a 2019 nyárközepi értékre emelkedett vissza (amiben azonban a kényszerű módszertani váltásnak is szerepe lehetett). Ugyancsak kedvezőbb lett, jelentősen csökkent a fogyasztók inflációs várakozása, akik javulónak érzékelték a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét is. A jelenlegi megtakarítási helyzet megítélése januárban javult az előző hónaphoz képest.

Kiemelték: az adatfelvétel módszerét 2020. áprilistól-júliusig, valamint 2021. januártól kényszerűségből újra változtatni kellett, a személyes interjúk helyébe ismét az online felmérés került.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik
Hirdetés

Friss

Orbán: a legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez – újabb enyhítés ötmillió beoltottnál

Legkorábban Magyarország térhet vissza Európában a normális élethez, de...

Kína: 38,6 százalékkal nőtt a külföldi működőtőke-befektetések értéke

Kínában az első négy hónapban 38,6 százalékkal nőtt a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke a tavalyi azonos időszakkal összevetve.

Kiterjesztett vészhelyzet Japánban – a többség ellenzi az olimpiát

A koronavírus-fertőzések emelkedő adatai miatt, alig három hónappal a tokiói olimpia előtt kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban.

Az ombudsman a védettségi igazolványt nem kifogásolja, de felülvizsgálatot is javasol

A védettségi igazolvány hatályos szabályozása összességében nem visszás, ám az egyes részletszabályokkal összefüggésben felmerülhetnek alapjogi szempontú korrekciós igények - állapította meg az alapvető jogok biztosa, aki az igazolvány kiállításáról szóló rendelkezések áttekintését javasolta.

Hírek

Kiterjesztett vészhelyzet Japánban – a többség ellenzi az olimpiát

A koronavírus-fertőzések emelkedő adatai miatt, alig három hónappal a tokiói olimpia előtt kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban.

Az ombudsman a védettségi igazolványt nem kifogásolja, de felülvizsgálatot is javasol

A védettségi igazolvány hatályos szabályozása összességében nem visszás, ám az egyes részletszabályokkal összefüggésben felmerülhetnek alapjogi szempontú korrekciós igények - állapította meg az alapvető jogok biztosa, aki az igazolvány kiállításáról szóló rendelkezések áttekintését javasolta.

Brexit – 5,4 millió EU-állampolgár kért letelepedési engedélyt. Kampányt indított a brit kormány

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta az 5,4 milliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A brit kormány csütörtökön széleskörű figyelemfelhívó kampányt indított, kérve, hogy minél több uniós állampolgár adja be letelepedési kérelmét, mivel másfél hónap múlva lejár a benyújtási határidő.

A bölények menthetik meg a spanyol erdőket

A bölények menthetnék meg a spanyol erdőket a tüzektől, mivel a korábban a kihalás szélére sodródott, de manapság újra növekedő populációjú növényevő faj az erdők gyúlékony aljnövényzetével táplálkozik - hívják fel a figyelmet szakemberek.

Maezava Juszaku japán divatmágnás megkerüli a Holdat

Maezava Juszaku japán milliárdos, aki a tervek szerint Elon Musk SpaceX vállalatának első magánutasaként 2023-ban megkerüli a Holdat, a Nemzetközi Űrállomásra utazik idén.

Elon Musk meggondolta magát – zuhan a bitcoin árfolyama

Zuhanni kezdett a bitcoin - ahogy az ether és a dogecoin jegyzése is - Elon Musk bejelentésére, miszerint környezetvédelmi megfontolásokból mostantól nem lehet kriptodevizával Teslát venni.

Kiütötték, mégis McGregor kereste a legtöbbet

A kevert harcművészet (MMA) egyik legnagyobb sztárja, Conor McGregor volt az elmúlt egy évben a világ legjobban kereső sportolója.

Hálót feszítettek ki a Gangesz folyón – holttesteket sodort a víz

India északi részén hálót feszítettek ki a Gangesz folyóban, miután a vízben több tucat sodródó holttestet - feltehetően koronavírus-fertőzötteket - fedeztek fel.

Kamubombával rabolt trafikot – felmentették

Igazságügyi elmeorvosi vélemény alapján első fokon - nem jogerősen - felmentették azt a férfit, aki 2014 novemberében bombarobbantással fenyegetőzve rabolt ki egy nemzeti dohányboltot Székesfehérváron - közölte a Székesfehérvári Törvényszék.

Korrupció? Három rendőrt gyanúsít az ügyészség

Az ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki három rendőrt, mert egy mezőgazdasági vállalkozó kérésére, ellenszolgáltatás fejében nem ellenőrizték a szabálytalanul körbálát szállító teherautóját Hajdú-Bihar megyében - közölte a központi nyomozó főügyész.

Nagy értékű lízingelt kocsikban utaztak – nemzetközi bűnbandát leplezett le a rendőrség

Nagy értékű autókkal üzletelő román-olasz-magyar bűnbandára csapott le a rendőrség. A társaság tagjai Olaszországból hoztak lopással, sikkasztással, csalással érintett gépkocsikat Magyarországra, illetve más európai országokba, majd értékesítették azokat.

Ever Given baleset – Kiszélesítik a Szuezi-csatornát

Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban...

Gazdaság

USA – emelkedtek az állampapírhozamok, erősödött a dollár, olcsóbb lett az arany

Egyheti mélypontra csökkent az arany ára az amerikai állampapírhozamok emelkedésének és a dollár erősödésének hatására.

PM-államtitkár: 15 százalékos adó jöhet a kriptodevizákra

Az új kriptodeviza-szabály - amely az eddiginél alacsonyabb elvonással fehérítené ki a hazai piacot - növelheti az érdeklődést Magyarország iránt. Több tízezer embernek lehet ilyen megtakarítása, összességében akár háromszázmilliárd forint értékben - mondta az adóügyi államtitkár.

Moratórium. A bankszövetség a célzott hosszabbítás mellett van

A Magyar Bankszövetség támogatja, hogy a moratórium meghosszabbításában a rászorulók, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családok és vállalkozások kaphassanak további, célzott segítséget - közölte Kovács Levente főtitkár.

Belgiumból érkezett a K&H új vezérigazgatója

Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport vezérigazgatójává. Az új vezető korábban már dolgozott négy évig a K&H-nál.

OTP: minden fontos mutatóban javultak az eredmények

Nagyon jó eredményeket ért el az OTP csoport az idei első negyedévben, sikerült megfelelnie a kihívásoknak - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen.

Az OTP már a második Szerbiában

Sikeresen zárult az OTP Bank két szerbiai leánybankjának integrációja: a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija egy bankként, Szerbia második legnagyobb pénzintézeteként működik tovább.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom