Kezdőlap Hírek Gyanús maszkbeszerzés. Lemondott egy német parlamenti képviselő
No menu items!

Gyanús maszkbeszerzés. Lemondott egy német parlamenti képviselő

Visszaadta mandátumát és kilépett pártjából a német kormányzó CDU/CSU pártszövetség visszaélésgyanúba került szövetségi parlamenti képviselője.

Nikolas Löbel közölte, hogy azonnali hatállyal visszaadja képviselői megbízatását. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa döntését azzal indokolta, hogy nem akar “további kárt” okozni pártjának.

Nikolas Löbel

A német politika második-harmadik vonalába tartozó képviselőről pénteken írta meg a Der Spiegel című hírmagazin, hogy egészségügyi védőmaszkokat szerzett Kínából egy kórházüzemeltető társaságnak és egy idősotthonokat üzemeltető vállalatnak tavaly tavasszal, a koronavírus-járvány első szakaszában, amikor világszerte hiánycikk volt a termék. Közvetítői munkájával cége 250 ezer euró (92 millió forint) bevételhez jutott.

Az üzlet miatt nem indult hivatalos, jogi eljárás a képviselővel szemben, de politikai botrány lett az ügyből.

Az erkölcstelen nyerészkedés gyanújába került képviselő a bírálatok hatására először a Bundestag külügyi bizottságában betöltött tagságától vált meg, majd a gyorsan fokozódó nyomás alatt bejelentette, hogy terveit megváltoztatva mégsem indul az őszi Bundestag-választáson. Végül lemondásra kényszerült, és CDU-tagságát is meg kellett szüntetnie.

A botrány hevessége részben annak tulajdonítható, hogy a Löbel-ügy alig néhány napon belül a második eset, amelyben a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) 246 fős közös frakciójának egy tagja visszaélésgyanúba kerül a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezéssel összefüggésben.

Az első eset a CSU-s Georg Nüssleiné, aki húsz éve parlamenti képviselő, és 2017 óta a képviselőcsoport egyik helyettes vezetője. Ellene nyomozás is indult, és a Bundestag a müncheni főügyészség indítványára február végén felfüggesztette mentelmi jogát.

Ő állami megbízásokhoz segíthetett hozzá egy egészségügyi védőruházatot és maszkokat gyártó vállalatot, és szolgálataiért 660 ezer euró jutalékot kaphatott, ugyancsak a cégén keresztül.

Georg Nüsslein egyelőre nem adta vissza mandátumát, de vasárnap bejelentette, hogy kilépett a frakcióból. Markus Söder CSU-elnök, bajor miniszterelnök egy hétfői nyilatkozatában úgy vélte, párttársának azonnal távoznia kellene a Bundestagból.

Georg Nüsslein

Néhány órával később, a CSU elnökségi ülése után Markus Blume főtitkár közölte, hogy Georg Nüsslein kilépett a pártból. A CSU elítéli, ha közjogi tisztségviselők “üzletet csinálnak a válságból”, és “a szükséget kihasználva gazdagodnak” – áll a közleményben.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter, a CDU politikusa ugyancsak egy hétfői nyilatkozatában kiemelte, hogy nyilvánosságra kell hozni az összes parlamenti képviselő nevét, akik maszkbeszerzési ügyekkel összefüggésben kapcsolatba léptek a tárcával. A minisztérium készen áll kiadni ezt a listát, és megkezdte az egyeztetést a Bundestag igazgatóságával arról, hogy miként lehet biztosítani egyszerre a legnagyobb átláthatóságot és a személyiségi jogi előírások érvényesülését.

A Nüsslein- és a Löbel-ügy a CDU/CSU számára nehéz időszakban robbant ki. A pártszövetség országos választói támogatottsága eleve gyengül az oltási kampány lassúsága és a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó járványügyi zárlat feloldása körüli bizonytalanság miatt. Ráadásul március 14-én helyi törvényhozási választást (Landtag-) tartanak Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban, és a visszaélésgyanús esetek beárnyékolhatják a CDU kampányának utolsó szakaszát.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 559 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 559 millió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest.

Október elején rendezik a 27. Erdők Hetét

Országszerte több mint száz programmal várják az erdészetek a fák világa iránt érdeklődőket 2023. október 2-8. között, a hagyományos Erdők Hetén. 

Elindult a Wizz Air első járata Budapestről Koppenhágába

A Wizz Air elindította első közvetlen koppenhágai járatát Budapestről.

A heti várható: Az ipari termelésről, a kiskereskedelmi forgalomról és a szálláshelyekről is lesznek adatok

Kedden jelenik meg a kormányzati szektor második negyedévi egyenlege.

Hírek

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest