Kezdőlap Világgazdaság Gyengélkedett a brit gazdaság a harmadik negyedévben
No menu items!

Gyengélkedett a brit gazdaság a harmadik negyedévben

Illusztráció: Bigstock

A várakozásoknak megfelelően csökkent a brit gazdaság teljesítménye szeptemberben és a harmadik negyedév egészében is. A visszaesés mértéke ugyanakkor kisebb a vártnál.

A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint a hazai össztermék (GDP) a szeptemberrel zárult három hónapban 0,2 százalékkal esett vissza a második negyedévben elért szinthez képest.

Szeptemberben 0,6 százalékos GDP-csökkenést mértek havi összevetésben az augusztusi 0,1 százalékos visszaesés után.

A Bank of England legújabb pénzügypolitikai jelentése azt valószínűsítette, hogy Nagy-Britannia – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság – a következő két évet recesszióban tölti.

Ez lenne a leghosszabb recesszió azóta, hogy a brit gazdaság teljesítményének mérése a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal az 1920-as években elkezdődött.

A brit gazdaság valószínűleg már az idén recesszióba kerül, mivel a brit jegybank előrejelzése szerint a GDP várhatóan a negyedik negyedévben is csökken.

Az általánosan elfogadott technikai meghatározás szerint egy adott gazdaság akkor tekinthető recesszióban lévőnek, ha a hazai össztermék értéke két egymást követő negyedévben visszaesik.

Az idei harmadik negyedévi visszaesés ugyanakkor elmaradt a Bank of England által várttól, a brit jegybank ugyanis új pénzügypolitikai előrejelzésében azt valószínűsítette, hogy a GDP az idei második negyedévben mért 0,2 százalékos növekedés után a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent.

A Bank of England a negyedik negyedévre 0,3 százalékos GDP-csökkenéssel számol.

A jegybanki prognózis szerint 2023 egészében a brit gazdaság teljesítménye 1,5 százalékkal, 2024-ben 1 százalékkal csökken.

A brit statisztikai hivatal pénteki ismertetése szerint a harmadik negyedévi visszaesés azt is jelenti, hogy a brit GDP a negyedév végén 0,4 százalékkal volt alacsonyabb a 2019 negyedik negyedévében – a nagy-britanniai koronavírus-járvány elhatalmasodása előtti utolsó teljes negyedévben – elért szintnél.

Az ONS beszámolója szerint a brit GDP 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor teljesítménye a harmadik negyedévben stagnált az előző negyedévben mért 0,2 százalékos növekedés után. A szektor bruttó hozzáadott értéke szeptemberben 0,6 százalékkal csökkent havi összevetésben, de a statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy ebben része volt a néhai uralkodó, a szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet királynő búcsúszertartásainak idejére meghirdetett rendkívüli munkaszüneti napnak is.

A termelőszektorok teljesítménye 1,5 százalékkal – ezen belül a feldolgozóiparé 2,3 százalékkal – csökkent a harmadik negyedévben. A statisztikai hivatal kiemeli a pénteki ismertetésben, hogy ez volt az ötödik olyan negyedév egymás után, amelyben a termelőágazatok kibocsátása visszaesett.

A Bank of England azonban a recessziós környezet ellenére is ütemesen szigorítja monetáris politikáját.

A jegybank tavaly december 16-án kezdte jelenlegi szigorítási ciklusát az addigi 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és alapkamata az eddigi nyolc emelés után jelenleg 3,00 százalék.

A szigorítási ciklus fő hajtóereje az évtizedek óta nem tapasztalt ütemű infláció.

A brit statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a tizenkét havi összevetésben számolt fogyasztói infláció szeptemberben 10,1 százalék volt, a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött Nagy-Britanniában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Hirdetés

Hírek

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...