Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Gyorsítana a lakásépítéseken az ÉVOSZ - a szövetség javaslatai
No menu items!

Gyorsítana a lakásépítéseken az ÉVOSZ – a szövetség javaslatai

Az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti szintnek felel meg. Ehhez azonban a lakásépítési folyamatok további gyorsítására van szükség – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Mint elmondta, a kormány januárban indított otthonteremtési programjának elemei közül a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa és a családi otthonteremtési kedvezmény hatására az építőiparon belül növekedési pályárakerül a lakásépítés és -felújítás.

Koji László

Hozzátette, hogy a jelenlegi tendenciákból kiindulva 2022 végére a használatba adható új lakások száma elérheti a 25 ezret, a felújítások száma pedig tartósan 220-250 ezer között lehet. Ez utóbbi a szakmailag indokolt mennyiség, ugyanis a 4,3 milliós magyarországi lakásállomány folyamatos karbantartásához évente több mint 200 ezer lakást kell felújítani.

Ugyanakkor jelezte, hogy a lakásépítés dinamikus növekedéséhez az engedélyezési és megvalósítási folyamat további egyszerűsítésére és gyorsítására van szükség. Különösen fontos ez az elhúzódó nagy lakásszámú fejlesztéseknél, ahol sokszereplős ez a folyamat.

A szakszövetség finanszírozási javaslatokat is megfogalmazott, ugyanis szerintük a lakásvagyon megújulását visszafogja az utóbbi évek jelentős piaci árnövekedése.

Ezért azt javasolják, hogy a települési önkormányzatok (főként a kistelepülések) pályázhassanak állami támogatásra lakáscélú ingatlanok területelőkészítésére, ahol az építési telkeket tartós használatú bérbeadással hasznosítják.

Az ÉVOSZ példaként államilag felügyelt egyszeri bérleti díjat említett, amely 20 évre szólna. Ezáltal – a szakszövetség szerint – az ingatlan tulajdoni vételi ára nem terheli a lakásépítés költségeit. A 20 év alatt pedig bármikor elővásárlási joga van piaci áron a lakás tulajdonosának.

Ezen felül továbbá azt kérték a kormánytól, hogy a munkaadó adhasson a munkavállalója számára adó- és járulékmentesen lakáscélú munkáltatói támogatást legfeljebb 6 millió forintig, új családi ház építésénél pedig maximum 15 millió forintig.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.