Kezdőlap Építőipar Duna House: a szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon
No menu items!

Duna House: a szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon

A szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon: júniusban a becsült 9323 adásvétel éves összevetésben 13,4 százalékos bővülés, az első fél évet tekintve pedig az előző év azonos időszakához képest 40 százalékkal, 61 646-ra nőtt a tranzakciók száma – közölte saját adatai alapján a Duna House pénteken.

A múlt hónapban a főváros budai és pesti oldalán, valamint országosan (Közép-Magyarország kivételével) a Duna House közreműködésével eladott ingatlanok között a 40-60 négyzetméter közötti alapterületűek voltak a leginkább kelendők. Budán négyzetméterenként 1,2 és 1,4 millió forint, Pesten 600-800 ezer forint között, országosan pedig 250 ezer forint alatt adták el a legtöbb lakást.

A közlemény szerint az ország keleti részén a panellakások, illetve a használt téglalakások átlagos négyzetméterára júniusban 549 ezer, illetve 354 ezer forintra nőtt az előző év azonos időszakában mért 456 ezer és 302 ezer forintról. A nyugati területeken található panelek négyzetméterára 487 ezer forintról 540 ezer forintra, a használt téglalakások átlagos fajlagos ára pedig 361 ezerről 383 ezer forintra nőtt a múlt hónapban az egy évvel korábbihoz képest.

Budán a panelek átlagos négyzetméterára 847 ezerről 910 ezerre, Pesten 696 ezerről 763 ezer forintra emelkedett júniusban éves összevetésben.

A használt téglaépítésű lakások négyzetméterára a főváros budai oldalán 983 ezerről 1,11 millió forintra nőtt, míg a belvárosban 40 ezer forinttal, 1 millió 6 ezer forintra, Pesten pedig 794 ezer forintról, 762 ezer forintra mérséklődött.

A fővárosban a befektetés volt a legnépszerűbb vásárlói motiváció, amit a nagyobb ingatlanba költözés és az első lakás vásárlása követett. Vidéken a nagyobb ingatlanba költözés állt az élen, utána pedig az első lakás vásárlása és a befektetés következett.

A fővárosban azok, akik ingatlanba fektették megtakarításukat, átlagosan 65,6 millió forintot, míg vidéken 37,2 millió forintot költöttek. Az első lakás megvásárlására Budapesten 39,1 millió, vidéken pedig 35,4 millió forintra volt szükség. A nagyobb ingatlanba költözésre a fővárosban 106,7 milliót, míg vidéken 52,4 millió forintot fordítottak.

Az ingatlan eladásának leggyakoribb oka Budapesten a befektetés értékesítése volt, amit az örökölt ingatlan értékesítése és a nagyobb ingatlanba költözés követett. Vidéken a befektetés és az örökölt ingatlan értékesítése egyaránt az első helyen állt, ezek után pedig a nagyobb ingatlanba költözés következett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.