Kezdőlap Hírek Hamarosan érkezik a dupla nyugdíj
No menu items!

Hamarosan érkezik a dupla nyugdíj

Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték. Akik bankszámlára kapják a járandóságukat, azokhoz február 10-én, pénteken érkezik az utalás. Mindez több mint 2,4 millió állampolgárt érint, a februári járandóságok teljes összege pedig meghaladja a 935 milliárd forintot – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Kiemelte, a nyugdíjasok is megtapasztalhatták a magyar kormány intézkedéseinek hatását, hiszen a nyugdíjak 2010 óta mintegy 92 százalékkal emelkedtek. Az átlagnyugdíj összege pedig a 2010. évi 97 ezer forintról 2023-ra 208 200 forintra nőtt.

A nyugdíjemelés 2012 óta minden évben az infláció mértékéhez igazodik. Ezt még most is garantálja a kormány, a szankciók okozta magas inflációs környezetben is – hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve:

a januári 15 százalékos nyugdíjemelés így a most érkező 13. havi nyugdíjra is érvényes. Egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén tehát most 416 ezer forint érkezik az idősekhez.

Tállai András

Az államtitkár utalt arra, hogy a kormány 2020 áprilisában döntött a baloldal által elvett 13. havi nyugdíj 2021-től történő fokozatos, eredetileg 2024-ig tartó visszaépítéséről. Azok is megkapták, illetve megkapják ezt a juttatást 13. havi ellátás címén, akiknek az ellátását a nyugdíjakkal azonos módon kell emelni, ilyen – egyebek mellett – például a rokkantsági ellátás, rokkantsági járadék, a fogyatékossági támogatás. Ám a kormány 2021-ben úgy döntött, hogy már 2022-ben az eredetileg tervezett kétheti juttatás helyett a teljes havi összegű 13. havi nyugdíjat minden év februárjában megkapják a jogosultak.

Tállai András kifejtette, hogy így tavaly a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő emberek összesen 370 milliárd forint összegű 13. havi nyugdíjt vagy ellátást kaptak. Idén pedig az kap 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást, akinek a nyugdíja vagy ellátása 2023 előtt indult.

Beszámolt arról is, hogy a külföldön élő jogosult ellátásának EGT-, illetve egyezményes államban pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő utalása esetén a 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást a 2023. február havi ellátással összevonva, egy tételként utalják.

Hozzátette: a napokban kiutalandó 935 milliárd forintot a február havi nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások, valamint a 13. havi nyugdíj és ellátás összege teszi ki.

Az államtitkár hangsúlyozta: mindez azt bizonyítja, hogy a nemzeti kormányra a nyugdíjasok még a brüsszeli szankciók okozta válságban is számíthatnak. A költségvetés ugyanis a szankciós válság, a háborús helyzet ellenére is biztosítja a nyugdíjak emeléséhez és a 13. havi nyugdíj kifizetéséhez szükséges jelentős összegeket.

Arra is emlékeztetett, hogy a baloldal az elmúlt években nem szavazott meg  a nyugdíjasokat segítő egyetlen intézkedést sem, miközben teljes erőbedobással támogatja az energiaár-robbanást okozó brüsszeli szankciókat. A magyar nyugdíjasok rezsije most átlagosan havi 181 ezer forinttal lenne magasabb, ha a baloldal kormányozna – mondta Tállai András.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.