Hirdetés
Kezdőlap Hírek Hamis Van Gogh? Félmillió eurót adtak a képért Hamburgban
No menu items!

Hamis Van Gogh? Félmillió eurót adtak a képért Hamburgban

Nem bizonyított eredetű, Van Goghnak tulajdonított festményt árvereztek el Hamburgban 550 ezer euróért (195,8 millió forintért).

A Dechow aukciósház A wijki malom című festményt a holland festő feltételezhetően korai alkotásaként kínálta eladásra. Ezzel Van Gogh (1853-1890) valószínűleg A Wijk bij Duurstede-i malom című alkotást másolta, melyet az általa tisztelt Jacob van Ruisdael festett 1760 körül.

Nem tudjuk bizonyítani, hogy valódi, de sok az erre utaló jel” – mondta Jens-Peter Franz, az aukciósház projektfelelőse.

Az amszterdami Van Gogh Múzeum, a valódiság megítéléséért felelős hatóság közölte:

A múzeum megvizsgálta a festményt és úgy véli, az alkotást nem Vincent van Gogh készítette”.

Az aukciósház szerint egy kémiai és egy művészettörténeti kutatás, valamint egy mesterséges intelligencia segítségével végzett vizsgálat szól a valódiság mellett.
A festményt 1904-ben egy lipcsei kereskedő vásárolta meg Párizsban.

Az információk szerint unokájára hagyta, aki miután a németországi Neustadt in Holsteinba költözött, 1994-ben egy Kiel közeli magángyűjtőnek adta el. Utóbbi árvereztette most el az alkotást.

A kép végül kicsivel az 500 ezer eurós kikiáltási ár fölötti értéken kelt el. Új tulajdonosáról nem közölt információt a Dechow aukciósház.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.

A dunántúli Litéren épül az akkumulátoros egység, melyhez a...

Digiméter kutatás – A magyar vállalkozások digitalizációs lemaradásban vannak

A Digiméter - Digitális Versenyképességi Mutató 2020-ban indult mérési rendszer, amelyet a SmartCommerce Consulting, a Reacty Digital, az eNET és a Virgo alapított.

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

Együttműködési megállapodást írt alá az MKT és a METU

A most megkötött megállapodás célja a METU oktatási, tudományos és innovációs tevékenységének, valamint a kutatási eredmények disszeminációjának folyamatos fejlesztése, erősítése.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...

MNB – 110 tonna az aranytartalékunk

A közlemény szerint a világ jegybankjai az utóbbi években ezer tonnát meghaladó mennyiségben vásároltak aranyat, az összmennyiség 2022-ben 1082 tonnával csúcsot döntött.