Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Határtalanul - kirándulási program. Megjelentek az idei pályázatok
No menu items!

Határtalanul – kirándulási program. Megjelentek az idei pályázatok

A program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése és személyes kapcsolatok kialakítása. Kép forrása: kulhonimagyarok.hu

A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását támogató pályázat nyílt meg – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János közölte: a hetedikeseknek szóló pályázat keretösszege 1,3 milliárd forint, a középiskolásoknak szóló pedig 500 millió forint. Mindkét kiírásban 500 ezer és 5 millió forint közötti összegre lehet pályázni.

A pályázatókat hétfőtől október 29-én 14 óráig lehet benyújtani elektronikusan a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (nir) keresztül.

Potápi Árpád János. Fotó:MTI/Illyés Tibor

Az államtitkár emlékeztetett: a programról 2010-ben döntöttek, az első buszok 2011. június 4-én indultak el Budapestről.

Egy korábbi felmérést ismertetve óriási eredménynek nevezte, hogy a magyarországi egyetemisták 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja, ismerőse.

Potápi Árpád János szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2019-es és 2020-as keretből támogatott kirándulások jelentős része, több mint kétezer kirándulás nem valósulhatott meg.

Ezért ezek megvalósítási határidejét 2022. augusztus 31-ig meghosszabbították – mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy idén is megszervezik a Határtalanul középiskolai vetélkedőt, amelyben tavaly 112 ezer anyaországi és külhoni diák vett részt. A döntőbe azonos arányban kerültek határon túli és magyarországi csapatok – jegyezte meg.

Megemlítette, hogy új lehetőséget kínálnak a Határtalanul programban aktív pedagógusoknak, akiknek tanulmányutakat hirdetnek, valamint saját tanulmányutak megvalósítását is támogatják.

A Határtalanul program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között. A programban magyarországi iskolák tanulói a magyar kormány támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyar közösségekről – közölte korábban a nemzetpolitikai államtitkárság.

Hozzátették: a program célja, hogy minden magyarországi fiatal iskolás évei alatt legalább egyszer eljusson egy határon túli, magyarok lakta településre szervezett formában, állami támogatással, és a kirándulások során kapcsolatok alakuljanak ki, illetve erősödjenek meg hazai és határon túli magyar iskolák között.

A pályázati felhívások a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu honlapon érhetők el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megtévesztően reklámozták a fogyókúrás szert – 32 milliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 32 milliós bírságot rótt ki a Fatbond fogyókúrás termék forgalmazójára és a vele együttműködő reklámügynökségre, mert téves besorolás szerint, megtévesztő állításokkal népszerűsítették a fogyasztószert - közölte a versenyhatóság.

Mosoly és érzelem – Fizetett viselkedések

Mind az esztétikus, mind az érzelmi munkavégzés napjainkban igen fontos nyereség-, valamint versenyképesség fokozó tényező. Ezen a területen a főnökök és a HR részlegek egyre keményebb követelményeket fogalmaznak meg, sok esetben a jó öltözet, a nem erőltetett mosoly, a nyugodt és kellemes hang, a jó minőségű smink, a jó megjelenés, a diszkrét illatú parfüm vagy arcvíz stb. fontosabb a szakmai ismereteknél. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Klímavédelmi intézkedések nélkül megnőhet a nem fizetés veszélye is – Exkluzív interjú Irene Heemskerkkel, az Európai Központi Bank Klímaváltozás központjának vezetőjével

A zöld irányelvekhez való gyors alkalmazkodás bankokat és vállalatokat terhelő összes költsége jóval kisebb, mint amennyibe a tétlenség és a súlyos természeti katasztrófák kezelése kerülne a jövőben – fejti ki magazinunknak adott exkluzív interjújában Irene Heemskerk, az Európai Központi Bank Klímaváltozás központjának vezetője. Az interjú AzÜzlet fenntarthatósághoz kötődő Sikeres zöld megoldások című nyomtatott kiadványában jelent meg.

Augusztus közepétől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

Augusztus 15-től újra jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között. A Kálvin tértől a Göncz Árpád városközpontig továbbra is metrópótló busszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Hírek

Augusztus közepétől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

Augusztus 15-től újra jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között. A Kálvin tértől a Göncz Árpád városközpontig továbbra is metrópótló busszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Kína hadgyakorlata átmenetileg lebénítja Tajvan légterét

Több légitársaság is törölte Tajpejbe tartó járatait, másokat pedig átirányítottak, hogy elkerüljék a légteret, amelyet lezártak a polgári forgalom elől a kínai katonai gyakorlatok miatt. A kínai néphadsereg Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke tajvani látogatására válaszul vonult fel a vitatott hovatartozású sziget körül.

Szankciókat vetett ki az EU a Zelenszkij székére pályázó volt elnökre

Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra - döntött az Európai Tanács.

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

Duplán jön a családi pótlék augusztusban

Kétszer utal családi pótlékot augusztusban a Magyar Államkincstár - közölte közösségi oldalán Németh Szilárd.

Új menedzsmentet kapott a Magyar Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél az újonnan létrehozott igazgatóság elnöke Bartal Tamás, a felügyelőbizottság elnöke Németh Lászlóné lett 2022. augusztus 1-jétől, a vezérigazgatói feladatokat továbbra is Szilvai József Attila látja el.

Gazprom: a szankciók miatt nem indulhat újra az Északi Áramlat

Nem lehet visszaszállítani Oroszországba az Északi Áramlat-1 gázvezeték turbináját a nyugati szankciók miatt - közölte a Gazprom.

Románia lassan, de biztosan elfogy

Románia lassan, de biztosan elfogy - állapította meg az Adevarul című román lap azt kommentálva, hogy tavaly minden korábbinál kevesebb, mindössze 180 ezer gyermek született a 19 millió lakosú országban. A lap szerdai cikkében szociológusokat megszólaltatva járta körül a népességfogyás okait és megfékezésének lehetséges módozatait.

Gazdaság

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Újabb 1 százalékponttal emelte az alapkamatot az MNB

Keddi ülésén 100 bázisponttal 10,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom